Idegen nyelvi szépkiejtési verseny a gimnáziumban





























2008 decemberében iskolánk, a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium idegennyelvi munkaközössége megrendezte hagyományos angol és német nyelvi szépkiejtési versenyét általános iskolás tanulók számára. 7. és 8. osztályos diákokat vártunk a megmérettetésre, akik – a vasutassztrájk miatti körülményes utazási lehetőségek ellenére is - szép számban jelentek meg.

Egy rövid szabadon választott és egy kötelező prózai szöveget kellett a gyerekeknek felolvasniuk a zsűri előtt, melynek tagjai nyelvtanáraink és a versenyzőket kísérő nyelv szakos kollégák voltak.

A színes nyelvi anyagot hallgatva – hiszen a mesétől a humoros történeteken át az ismeretterjesztő szövegekig sokféle olvasmány elhangzott – a gyerekek kiejtését, helyes intonációját és olvasástempóját értékeltük. Ezeket összevetve az alábbi helyezések születtek:

 

Angol nyelv: 7. osztály: 1. Nánási Alex (Szerencs), 2. Rimán Réka (Szerencs), 3. Fehér Klaudia (Szerencs). 8. osztály: 1. Bárány Dorottya (Szerencs), 2. Örkényi Kisanna (Szerencs), Miklós Petra (Szerencs)

Német nyelv: 7. osztály: 1. Palsics Kitti (Rakamaz), 2. Pózer Adrienn (Rakamaz) Nádasdi Fanni (Rakamaz), 3. Borbély Balázs (Taktaharkány) Posta Lilla (Tokaj). 8. osztály: 1. Ling Fruzsina (Rakamaz) Balogh Ferenc (Tiszanagyfalu), 2. Burkus Noémi (Abaújszántó) Veress Éva (Tiszanagyfalu), 3. Kotán Zsófia (Rakamaz)  

 

Az első három helyen végzett gyerekek könyvjutalomban részesültek, mellyel az idegen nyelven történő további olvasásra szeretnénk buzdítani őket.

Számunkra különösen érdekes ez a verseny, hiszen bepillantást enged a német és angol iránt érdeklődő tanulók tudásába, akik közül a későbbiekben remélhetőleg sokan a mi diákjaink is lesznek.

                                                                                              Szegedi Mária

                                                                                             angol nyelvtanár