Farsangi bál a gimnáziumban




A Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói idén is nagy izgalommal várták a farsangi bált, amit minden évben megrendez iskolánk diákönkormányzata.

Ebben az évben egy régi szokást elevenítettünk fel azzal az ötletünkkel, hogy a farsangi bál hetén minden osztály készítsen egy seprűbábot „Tél gonosza” néven, és ezt hordozza teremről teremre. A legötletesebb figurát díjaztuk. A diákok lelkesen készítették el „új osztálytársukat”, és alig várták a bált, hogy együtt mulassanak velük. Nem kellett sokat várniuk, a napok gyorsan elteltek, és hamar eljött a csütörtök este. A rendezvényen fergeteges volt a hangulat, mindenki remekül érezte magát. A diákok mellett a téltemető bábok is táncra keltek. A táncoltatást mindenki sikeresen, és humoros formában hajtotta végre. A legeredetibb bábut a 13. évfolyamosok készítették, így ők nyerték meg a versenyt és az ajándék pizzavacsorát.

A téltemetés néphagyományát követve éjfél előtt meggyújtottuk a bábokat, hogy ezzel űzzük el a telet. A máglya hatalmas lánggal égett, de a mi szívünk egy kicsit elnehezedett, hogy meg kellett válnunk a készítményeinktől. Reméljük azonban, hogy ezzel sikerült egy hagyományt felélesztenünk.


Keller Zsófi 10. D osztályos tanuló, DÖK kultúrfelelős