|
|
|
|
|
|
Gimis
siker az Eszterházy Károly Főiskola angol
szépkiejtési versenyén |
|
|
|
2010. január 29-én került megrendezésre az Eszterházy Károly Főiskola regionális szépkiejtési versenye angol, francia és német nyelvből. A verseny rangját emeli a tény, hogy az egész észak-magyarországi régió diáksága képviseltette magát. Szolnok és Karcag térségétől Pásztóig és Sárospatakig számtalan középiskola 11. és 12. évfolyamos diákjai vettek részt a versenyen. Így nagyvárosi, illetve kéttannyelvű középiskolák versenyzőivel mérkőzött meg a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola négy tanulója. Ők vállalták a megmérettetést, egy kortárs amerikai költő versének kívülről történő megtanulását és annak legszabatosabban történő előadásmódját. A selejtezőn induló 46 diákot a főiskola tanáraiból álló zsűri az autentikust minél inkább megközelítő hangképzés, intonáció és tagolás alapján értékelte. A döntőbe angol, francia és német nyelvből 10-10 diák jutott, akiknek rövid felkészülési időt követően teljesen ismeretlen szöveget kellett felolvasniuk. Elmondható, hogy iskolánk tanulói mind helyt álltak a rendkívül erős mezőnyben. Legnagyobb örömünkre Gyerák Zsuzsanna 11.B. osztályos tanuló a döntőbe jutván is bizonyított és az igen előkelő harmadik helyezést érte el. Ő illetve felkészítő tanára, Derecskei Sándor angol nyelvtanár, az ünnepélyes díjkiosztón vehették át a helyezésért járó jutalmat az EKF általános és fejlesztési rektorhelyettesétől, dr. Kis-Tóth Lajostól, aki külön köszönetet mondott a diákok és a felkészítő tanárok lelkiismeretes munkájáért. Ezúton még egyszer gratulálunk Zsuzsannának, és kívánjuk, hogy érezze jól magát a nyereményként kapott wellness hétvégén Egerben! Derecskei
Sándor
|
|
|
|
|
|