|
|
|
|
|
|
12. Junior Öko-Expert Projekt |
|
|
|
A tokaji Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium sokprofilú összetett iskola. Minden képzési profilhoz nemzetközi kapcsolatot is kiépített. A környezetvédelmi szakközépiskolai képzésükhöz a Junior Öko-Expert Projekt kapcsolódik már 12 éve. Ebben négy ország egy-egy iskolája vesz részt: Yspertal Ausztriából, Veseli Csehországból, Cieszyn Lengyelországból és Tokaj Magyarországból. Minden évben más-más országban van a projekt helyszíne. Egy-egy iskolából 20 tanuló érkezik, összesen 80 diák dolgoz fel csoportokban valamilyen környezeti, környezetvédelmi témát (pl. a globális felmelegedés, a víz, a talaj, az erdő, az idegenforgalom hatása a környezetre, stb.). A munkanyelv angol és német, az eredményeket prezentáción angolul mutatják be a projekt zárórendezvényén. Ehhez csatlakozik a résztvevő diákok által bemutatott nemzeti kulturális est. A zárórendezvényen az iskolafenntartó önkormányzatok polgármesterei, az iskolák igazgatói, a külképviseletek is részt vesznek. Természetesen meghívják a támogatókat, partnereket és a sajtót is. Ebben az évben Tokaj és a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium volt a házigazda. A projekt témája a környezetterhelés volt. Itt a résztvevők a világörökséghez tartozó borváros és környéke környezetterheléséről gyűjtöttek adatokat. Hat csoportban folyt a munka. Megmérték Tokaj zajterhelését és elkészült a város zajtérképe is. Egy másik csoport a szálló porterhelést mérte meg és porterhelési térképet készített. Napokon keresztül folyt a várost erősen terhelő forgalom számlálása is, hiszen mind a zaj-, mind a porterhelés egyik fő okozója éppen a közlekedés. Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség is támogatta a projekt sikeres megvalósítását, ugyanis immissziós mérőkocsija napokon keresztül mérte a kiülepedő gázokat (pl. CO, CO2, SO2, O3, stb.) és a meteorológiai adatokat. A kocsi műszereit, ezek működését, az adatok feldolgozását a felügyelőség szakemberei mutatták be a nemzetközi diákcsoportoknak. Ők az adatokat feldolgozták, grafikusan megjelenítették, elemezték, összevetették a forgalomszámlálás, zaj-, és porterhelés adataival. Feldolgozásra került a térség hulladékterhelése is. Itt a ZHK (Zempléni Hulladékkezelő Kft.) biztosított a témát feldolgozó csoport számára szakszerű adatokat, üzemlátogatást, kitűnő szakmai vezetést. Egy csoport a térség ivóvízellátását és szennyvízterhelését, szennyvízkezelését ismerte meg. Ehhez a munkához a Borsodvíz Kft. jelentette a szakmai partnert. Bár az időjárás nem fogadta kegyeibe a terepen dolgozó diákokat – lényegében végig szakadt az eső – mégis igen eredményesen zárult a projekt. A témavezetők, az esetleges nyelvi akadályokat leküzdeni segítő nyelvtanárok nagyon elégedettek voltak a csoportok munkájával. Kifogástalanul működtek a nemzetközi team-ek. Színvonalas prezentációkat láthatott a közönség szakmailag korrekt adatokkal, a problémát kereső felelős személyek – városvezetők, önkormányzatok, politikusok – számára nagyon jól hasznosítható elemzésekkel, kimutatásokkal. Az érdekes műsorszámokkal tarkított nemzetközi kulturális est után a projektzáró tanácskozáson minden külföldi szakvezető, igazgató, polgármester elragadtatva beszélt a projekt sokszínűségéről, magas színvonaláról, az eredményekről. Ehhez a sikerhez nagyban hozzájárult az iskola környezetvédelmi szakképzését már régóta sokoldalúan segítő partnerek, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, a ZHK, és a Borsodvíz Kft. Különösen sokat köszönhet az iskola Pintér István igazgató úrnak (Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség) a mérőkocsi rendelkezésre bocsátásáért, Sallai Ferenc úrnak a koordinálásért, szakanyag biztosításért, a sok-sok éve nyújtott szakmai támogatásért. Uram Jánosnak és Orosz Józsefnek a mérőkocsi kitelepítéséért, a műszerek bemutatásáért, az adatfeldolgozás és a kiértékelés megtanításáért. Lengyel Attila általános igazgatóhelyettesnek (ZHK), a hulladékgazdálkodás témakörében nyújtott igencsak sokoldalú tevékenységéért, Kiss Attila igazgató úrnak (Borsodvíz Kft.) az ivóvízellátás és szennyvízkezelés problémakörének szakszerű megismertetését. Elismerést érdemelnek a témavezető szaktanárok, a tolmácsolásban segítő nyelvtanárok, a végig kitartóan és szorgalmasan dolgozó diákok is. A projekt jövőre Lengyelországban, Cieszynben folytatódik. Tokaj, 2010.06.14. Dr. Dankó József projektmenedzser
|
|
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
|
|