Gyászunk van! „Már nincs holnap, csak ennyi volt az élet,

                           Sirassatok csendesen

                           Én a szívetekben élek”

Regős Géza, a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium nagy tiszteletben álló kollégium vezetője életének 83 évében elhunyt. Regős Géza bácsi búcsúztatására, temetésére 2010. június 19-én került sor.

A római katolikus templomban megrendezett egyházi szertartás után három volt kollégája búcsúztatta az elhunyt pedagógust.

Elsőként Dévald István a gimnázium nyugalmazott igazgatója méltatta egykori kollégáját:

„A magyar-latin-történelem szakos aranydiplomás középiskolai tanár a jászapáti pályakezdő évek után 1958. augusztus 1-vel kapta a Tokajba szóló diákotthon igazgatói kinevezést, melyet 30 éven át, 1988-ban történő nyugdíjba vonulásáig betöltött. Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik fiatal kora óta ismerhettem, nyomon követhettem munkásságát, később részben segítője is lehettem törekvései megvalósításának. Abból a nemzedékből származott ő, akiknek iskolát és kollégiumot kellett teremtenie Tokajban. Teremteni az általa vezetett intézménynek önálló arculatot és hagyományt, mely az egykori Ságvári falain túl városunk életére is pozitívan hatott. Az 50-es, 60-as évek Diákotthona szerény, mostoha körülményeket biztosított a 100-110 kisfalvakból verbuválódott diákok számára, de a vezetése alatt pezsgő kulturális tevékenység bontakozott ki. Emlékezetes a kollégiumi színjátszás, a sikeres irodalmi színpadi produkciók, a kamarakórus tevékenysége. Nagy szerepe volt a gimnázium és kollégium közötti jó kapcsolat kialakításában, teljes volt az egyetértés az elvárásokban, a folyamatos kapcsolattartásban. Partnernek tekintette a kollégistákat, ezért nagy gondot fordított a Diáktanács munkájára. Irányítása alatt jól működött jelszava:”Egy mindenkiért, mindenki egyért!” Erről az időszakról az egykori kollégisták sok emléket őriznek. Regős Géza művészetszerető és pártoló kolléga volt, aki aktívan részt vett a Zilahy György Művészetbarátok Köre munkájában mint vezetőségi tag. Fabulya László barátjával segítették a Tokaji Művésztelep és a Tokaji Irótábor munkájának meghonosítását városunkban. Elévülhetetlen közéleti tevékenységéért 2003-ban városunk Önkormányzata a Pro Urbe kitüntető díját elnyerte.   Nem azért becsültük nagyra mert igazgató volt, hanem az embert, a kollégát szerettük és tiszteltük benne, aki intelligenciájával, latinos műveltségével, életbölcseletével és családi életével mutatott példát, találta meg  egy életen át az arany középutat! Bízunk benne, hogy a méltó utódok  tovább viszik értékteremtő munkáját.”

Ezután az egykori diák, mai gimnáziumi tanár Makó Balázs emlékezett Géza bácsira:

„Nagy tisztelettel és szomorú szívvel állok itt, hogy egykori tokaji itt- és távolban lévő kollégista társaim nevében elbúcsúzzak Regős Géza igazgató úrtól, drága Géza bácsitól, kedves öreg barátomtól. Úgy gondolom, hogy nevezhetem barátomnak, hiszen az elmúlt 45 év során sok-sok szál kötött hozzá és kedves feleségéhez, egykori nevelőtanáromhoz, Mária nénihez.

   Az ötvenes évek végétől ismertem őt, ekkor került a tokaji diákotthonba a testvérbátyám, ő is akkor kezdett el itt dolgozni. Néhány év elteltével a diákotthonból kollégiumot, azaz közösséget teremtett, ennek a közösségnek lettem én is veletek együtt, kedves barátaim, büszke tagja. A kollégium nekünk, szerény-szegény falusi környezetből érkező, a világból addig keveset látott kisdiákoknak felemelkedést jelentett. Géza bácsi kedves feleségével, szeretett kartársaival éjjel-nappal velünk volt, gondozott, sokszor szó szerint ápolt minket, otthont teremtett számunkra távol az otthonunktól.

   De sok mindent megtanulhattunk tőle, tőlük! – a kulturált étkezést, az olvasás és a tájékozódás örömét, a művészetek megbecsülését. Az ankétokat, a tánc- és illemtanórákat, a tábortüzeket, a színdarabok lelkes betanulását és az előadásokat, a tájolásokat, a Mikulás-esteket ifjúkorunk legszebb élményei közé sorolhatjuk. Első „világlátásunkat”, külföldi utazásunkat is ő szervezte meg: rácsodálkozhattunk a Magas Tátra szépségeire, Krakkó nevezetességeire.

   Megtanultunk tőle egymásért tenni és kiállni, egymást becsülni és tisztelni: tudjuk, hogy ellene volt minden testi és lelki erőszaknak, talán épp ezért nem is volt haragosa. Szerette a derűt, jókedvet, békességet. Munkatársait, a kollégium dolgozóit és a diákságot úgy tudta irányítani, hogy a hangját szinte soha nem emelte fel.

  Értékrendjébe beletartozott a megengedés, a megértés, de a személyre szabott elvárás is. Már gyermekkorában, a piaristáknál magáévá tett jó néhány örök értékű erkölcsi normát: a kitartást, a szerénységet, a mértékletességet, a bölcs megfontoltságot, a pozitív életszemléletet, a tudás és a kultúra iránti tiszteletet.

   Jókedvű, intelligens, szellemes, nagy tudású ember volt: abból a régi, klasszikus ”fajtából” való pedagógus, aki magával és környezetével szemben is elsődlegesnek tartotta a kötelességek teljesítését, mások tiszteletét: egész lényével nevelt és tanított, egészséges derűt sugárzott. A kollégiumban, iskolában, a rendezvényeken már puszta megjelenésével is egyfajta természetes tekintélyt és tiszteletet váltott ki anélkül, hogy parancsolt volna.  Áldásos tevékenységében igazi támasza, szerető társa volt mindig Mária néni, a felesége.

   Én mindig is büszke leszek arra, hogy másfél évtizeden keresztül tanárként is együtt dolgozhattunk.  Most még hihetetlennek tűnik, hogy vele, a majdnem-szomszéddal nem találkozom többé, hogy nem látjuk őt elsétálni az utcán, nem hallhatjuk a hangját, a véleményét, szellemes és bölcs mondatait.

   Géza bácsi, sokunk szeretett igazgatója-tanára, munkatársunk, búcsúzunk tőled! Emlékezünk rád, nem halsz meg igazán, mert csak az hal meg, akit elfelednek!

Isten legyen veled, vezessen el az örök kollégiumba! Urunk, adj neki boldog nyugalmat és készíts neki örök emléket!.”

A templomban tartott megemlékezést, dr. Jánosné Petruska Magdolna nekrológja zárta, aki Regős Gézától mint latin tanár kollégától és mint Tokaj Város Vegyeskarának alapító tagjától búcsúzott:

„Mindenek előtt köszönetet szeretnék mondani Neked, hogy kezdő latintanárként mesteremnek tekinthettelek. Mindig volt mit csodálni Benned. Tanítványaid is a legnagyobb elismeréssel szóltak elmélyült tudásodról, lenyűgöző tanítási módszereidről. Csodáltam nagylelkűségedet, amikor lemondtál néhány latinóráról, hogy nekem is jusson e ritka élvezetből. Mégis az ügy iránti elkötelezettségedet bizonyította, hogy nyugdíjba vonulásod után sem hagytad abba a latin nyelv tanítását, folytattad azt szakkörben ─ gratis ─ és otthon is. Ámulattal hallgattam történelmi meséidet, hisz hosszú, gazdag életed során sok mindent tapasztaltál a történelemből. Csodáltam széles látókörödet, szellemi igényességedet, teherbírásodat.

Amikor megalakult a mi kórusunk, az első perctől fogva vállaltad ennek minden áldozatát. Igaz, ekkor már nyugdíjas éveidet élted, de az új tevékenységre is futotta energiádból. A  kórusnak ─ s ezáltal a közönségnek ─ ajándékoztad a szabadidődet, szép basszus hangodat, türelmedet és intelligenciádat, mellyel elviselted bosszantó gyarlóságainkat. Együtt vállaltad velünk a hosszú turnék fáradságát, soha nem panaszkodtál. Ha kellett, végigálltad a buszon az éjszakákat, hogy feleségednek kényelmesebb legyen a gyötrelmes utazás. Hű dalos társként megbízható oszlopa voltál szólamodnak, és 20 éven keresztül tanáros precizitással, szorgalmasan gyűjtötted a kórus történetének dokumentumait. Amikor a dossziékat elküldted, hogy mint egy stafétabotot átvegyem Tőled, már sejtettük, hogy baj van. Te tudtad, és egy szívbe markoló levélben elbúcsúztál tőlünk, szerényen megköszönve az együtt végigénekelt éveket.

            Most mi köszönjük Neked, Géza bácsi, hogy velünk voltál, hogy gazdagítottál, vigasztaltál, vidámítottál bennünket, mindig kedves, figyelmes és hűséges társunk voltál Tokaj Város Vegyeskarában. Isten áldása kísérjen utolsó utadon.”

Oremus pro fidelibus defunctis.

Requiem aeternam dona eis, Domine, et lux perpetua luceat eis.

Circumdederunt me gemitus mortis:

Dolores inferni circumdederunt me.

Absolve Domine.

Benedictus Dominus Deus Israel.

Et ne nos inducas in tentationem.

Sed libera nos a malo.

A porta inferi erue, Domine, animam eius.

Ne tradas bestiis animas confidentes tibi, et animas pauperum tuorum ne obliviscaris in finem.

Domine Jesu Christe miserere ei. Christe parce ei.

Domine exaudi orationem meam.

Et clamor meus ad te veniat.

Miserere mei Deus.

Non intres in judicium cum famula tua Domine.

In paradisum deducant te Angeli:

et cum Lasaro quondam paupere vitam habeas s e m p i t e r n a m.

Oremus. Anima eius et animae omnium fidelium defunctorum per misericordiam Dei requiescant in pace.         (Rituale Romanum)