Örömnap – először de nem utoljára! - Sajtból volt a hold






























November 25-én mutatták be a Budapest Bábszínházban a GRAMP című zenés színdarabot. A premier különlegessége az volt, hogy egy időben hat helyszín kapcsolódott össze interneten. Az ötletadó és a forgatókönyvet író Szalay Kriszta.

A Budapest Bábszínházzal a fővárosban a West Balkánt, valamint egy-egy kaposvári, békéscsabai, dunaújvárosi és a tokaji helyszínt kötötték össze a megaprodukció érdekében. Az elsősorban középiskolásokból álló óriáskórus a darab végén a szereplőkkel és a nézőkkel együtt énekelte el Demjén Ferenc: Sajtból van a Hold című dalát.

Tokajban a Kulturális és Konferenciaközpont kezdeményezésére a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola és a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Középiskola fogott össze, annak érdekében, hogy Tokaj sikeresen kapcsolódjon be ebbe a programba.
A november 25-i nap ezekben az intézményekben az ÖRÖM jegyében telt el. Napközben igen változatos programok zajlottak az iskolákban.