|
|
|
|
|
|
TÁMOP 3.2.11/10/1-2010-0059 „Önkifejezés a kultúrán, a művészeteken és a sporton keresztül” Bronz fokozatú túravezető képzés- Tokaji Ferenc Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium
|
|
|
|
Újra megrendezésre kerül a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban a bronzfokozatú túravezető képzése, melynek forrását ezúttal a Kulturális és Konferencia Központ TÁMOP 3.2.11/10/1-2010-0059 számú pályázatából sikerült megteremteni. Az összesen 15 alkalomból álló tanfolyamon összesen 9 elméleti foglalkozást és 6 gyakorlótúrát szervezünk a minimum 20 fő számára. Már az első elméleti alkalommal is látszott, hogy nagy az érdeklődés, hiszen a megjelent 38 fő majdnem kétszerese a vállalt létszámnak. Az első komoly erőpróbára 2010. december 10-12-én került sor, hiszen ekkora szerveztük meg az első gyakorlótúrát a festői szépségű Zemplén Újhutai térségébe. A férőhelyek számának megfelelő létszám hamar betelt a zordnak ígérkező időjárás ellenére. A túra napján, szombaton délelőtt szikrázó napsütésben, és gyönyörű hóval borított tájon kezdhettük meg a közel 16 km-es gyalogtúránkat. Úti célunk István-kút és Nagy-Péter mennykő csúcsa volt. Takács Attila biológus az István kúti erdészháznál a diákoknak egy részletes szakmai előadást tartott a környék botanikai értékéről, történetéről. A vissza úton az országos kéktúra útvonalán haladtunk végig, ám ekkora megérkezett a nyugati irányból közelítő újabb havazás, így a szállásra már sűrű hóesésben értünk vissza. Egész este és az éjszaka folyamán esett a hó mintegy 10 cm-es friss takaróval tüntetve el a tegnapi nyomainkat a hegyen. A diákok nagyon jól érezték magukat, régen láttam ennyi hó angyalt, fürdetést, hógolyózást. Nem számított semmi, ki a tanár és ki a diák… Pataki Zsolt szaktanár, túravezető
|
|
|
|
||
|
|
|
|