|
|
|
|
|
|
„Önkifejezés
a kultúrán, a művészeteken és a
sporton keresztül” táborok |
|
|
|
Tokaj város Kulturális és Konferenciaközpontja által beadott TÁMOP – 3.2.11/10/1 pályázat keretében támogatta intézményünk tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységét. Ezúton szeretnénk megköszönni a Kulturális és Konferenciaközpont igazgatójának, Dévald Istvánnak és valamennyi munkatársának a programok megvalósítása során nyújtott segítségét. A tábor első négynapos szakaszában a - már az önismereti foglalkozásokon és a közös sportélmények alatt összekovácsolódott - csapat megmutathatta kreativitását kézműves gyakorlatok során is. Tanáraik felügyeletével az egészséges életmódhoz kapcsolódóan a mozgás, a dinamikusság témakörében készítettek művészeti alkotásokat a diákok: vázlatrajzokat mozdulatokról, mozgó emberalakokat mintázó drótbábukat, mozgást és zöldségeket új értelmezésben ábrázoló fotósorozatokat. A munkákból az augusztusi táborzáráskor kiállítást állítottunk össze. Augusztusban a második négy nap legnagyobb kihívása egy előadás létrehozása volt: az ötlettől a színházi függöny széthúzásáig ez a rövid idő állt rendelkezésre. A lelkes „táborozók” megfelelő hozzáállással azonban mégis elsöprő sikert értek el a színházba látogató vendégek és gólyák körében, akik a mai napig emlegetik a vidám színdarabot. A diákok ötletei alapján újraértelmezett Csipkerózsika-történet begyakorlásában a Miskolci Nemzeti Színház művésznője, Pap Lívia segített, akinek ezúton is köszönjük a hatékony közreműködést. Néhány nap alatt egy sokoldalú produkciót keltett életre a csapat, amely egy reneszánsz korabeli és egy modern táncot is magába foglalt, és amihez a díszletet és a jelmezeket is maguk a szereplők készítették. Komoly együttműködésre volt szükség, de megérte, mert a diákoknak és tanáraiknak egyaránt örök emlék marad.
Dr. Makóné Kontra Julianna, szaktanár |
|
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
|
|