Térségi komplex természettudományos tehetséggondozó nyári tábor





























 

A Tokaj és Térsége Tehetségsegítő Tanács tehetségpontjai (Tokaj, Tarcal, Rakamaz, Tiszanagyfalu, Gávavencsellő) tehetséggondozó műhelyt működtettek az elmúlt tanév során az Oktatásért Közalapítvány (NTP-OKA-XIX-032.) pályázati támogatásával. Az ott kitűnt legtehetségesebb gyerekek vettek részt az intézményünk által szervezett komplex természettudományos tehetséggondozó nyári táborban. A három napos tábor sok érdekességet nyújtott a 24 részt vevőnek. A szállás elfoglalása után ismerkedéssel, csoportdinamikai foglalkozásokkal nyitott a tábor. Az összekovácsolódást követően az iskola csúcstechnológiai laboratóriumban folytatódott a munka. Sok érdekes és izgalmas kísérletet láttak és végeztek a tanulók. A lángfestéstől, a bengáli tüzektől, a termit reakción át a mamut rekonstrukcióig, az „intelligens” folyadékoktól a felületi feszültség érdekes megjelenítéséig rengeteg új információ birtokába jutottak néhány órán belül. Az éjszaka egy része is munkával telt, hiszen csillagászati megfigyeléseket végeztek, a fényszennyezés témakörével ismerkedtek.

A második napon autóbuszos kirándulás következett. Tokaj-Hegyaljai természeti értékek mellett építészeti, borászati, kultúrtörténeti ismereteik gyarapodtak. Geológiai feltárások, felhagyott és működő kőbányák megtekintése, borászatok, műemlékek meglátogatása, várlátogatás, terepi megfigyelés és mérés egyaránt színesítette a programot.

A zárónapon vadregényes vízitúra, a tokaji vár régészeti feltárásának megtekintése, az adatok digitális feldolgozása, a beszámolók és a prezentációk elkészítése, az értékelés és önértékelés jelentette a programot.

Kicsit fáradtan, de szellemiekben sokat gazdagodva távoztak – az értékelésekből egyértelműen mindennel elégedett – diákok.

Dr. Dankó József, TTTST titkár