|
|
|
|
|
|
FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK NYÍLT NAPJA A Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban |
|
|
|
A Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban 2012. január 4-én került megrendezésre a felsőoktatási intézmények nyílt napja. A nálunk tanuló diákoknak nem kell elutazni ahhoz, hogy információt kapjanak a felsőoktatási intézmények által kínált továbbtanulási lehetőségekről. Ebben az évben a nyílt nap fontosságát növelte a felsőoktatási törvény változása, ezen belül a teljes támogatásban illetve a részleges támogatásban részesülők létszámának alakulása. Az iskolánkban folyó oktató-nevelő munka elismerését, továbbtanuló diákjaink eredményességét, sikerességét jelzi az, hogy ötödik éve látogatnak el hozzánk az egyetemek, főiskolák oktatói, nevelői, szakemberei tájékoztatót tartani. A nyílt napon részt vettek a 11. és 12. évfolyam tanulói, a szakképzésben részt vevők, valamint az érdeklődő alsóbb évfolyamosok. A diákok továbbtanulási irányuknak megfelelően 8 helyszínen találkozhattak a vendégeinkkel, ismerkedhettek meg felsőoktatásunk meghatározó intézményeivel. A Debreceni Egyetemről az Ökológia tanszékről Dr. Lakatos Gyula tanszékvezető, intézetigazgató, a Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszékről Dr. Szabó György, egyetemi docens, a Néprajzi Tanszékről Dr. Lovas Kiss Antal, az Egészségügyi Karról Nagy Miklós, osztályvezető a Tanulmányi osztály vezetője vett részt. A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karát Dr. Czap László, dékánhelyettes, a Műszaki Földtudományi Kart Dr. Mádai Ferenc dékánhelyettes, egyetemi docens képviselte. Az Eszterházy Károly Főiskoláról az Anglisztika Tanszéket dr. Vermes Albert, docens, mb. tanszékvezető és kollégája Ponyiné Hatvani Ilona, a Német nyelv és Irodalom Tanszéket Dr. Murányiné dr. Zagyvai Márta, főiskolai docens mutatta be. Oldal Vince tanár úr, a Kémiai, Borászati kémiai és Borászati Tanszéket, Országh Ákos igazgató a Hallgatói Centrumot képviselte.A Károly Róbert Főiskola Természeti Erőforrás–gazdálkodási és Vidékfejlesztési Karát Dr. Bíró Tibor dékán, Lakatos Márk tanszéki mérnök, diákotthon koordinátor, a Turizmus és Területfejlesztési Tanszéket Dr. Bujdosó Zoltán főiskolai docens mutatta be. A Nyíregyházi Főiskola Biológia Intézetétől János István jött a képzésüket népszerűsíteni. A Magyar Honvédségről a dolgozói, Vaskó Istvánné zászlós és Novodomszki János zászlós beszélt. A nyílt napról köszönettel szóltak a diákok. A meghívott egyetemek, főiskolák képviselői ígérték, jövőre is ellátogatnak iskolánkba, nagyon hasznosnak ítélték a rendezvényt. A közeljövőben összevont szülői értekezleten folytatódik a diákok, szülők további tájékoztatása az érettségire, felvitelire jelentkezésről, a felsőoktatási törvény változásairól.
Dr. Dankóné Patkó Kornélia igazgató
|
|
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
||
|
|
|
|