|
|
|
|
|
|
|
Döntőseink |
|
|
|
|
Országos szinten is helytálltak a Tokaji Ferenc Gimnázium diákjai
A Tokaji Hírek előző számában beszámoltunk azokról a versenyekről, amelyeken a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói részt vettek ebben a tanévben, s nagyon szép sikereket értek el. Gimnáziumunk vezetői és pedagógusai nagyon fontosnak tartják ezeket, a tantárgyi versenyeket, hiszen így diákjaink kipróbálhatják magukat, bizonyíthatják felkészültségüket, s iskolánk és városunk hírnevét is tovább öregbíthetik. A tavasz egyben azt is jelenti számunkra, hogy a versenyek döntőjének megrendezésére ekkor kerül sor országszerte. Büszkék lehetünk, hiszen ez a tanév is meghozta gimnáziumunk számára a sikert és az elismerést. Ott lehettünk a legjobb iskolák között több tantárgyi versenyen is, és ez hihetetlenül jó érzéssel tölt el bennünket. A
középiskolai tantárgyi versenyek közül
a legmagasabb szintű versenynek az Országos Középiskolai
Tanulmányi Verseny számít, amely mintegy
félévszázados hagyományra tekint
vissza. Az OKTV harmadik fordulójában az adott
tantárgyak legjobbjai mérik össze tudásukat.
A Tokaji Ferenc Gimnázium diákjai rendszeres
résztvevői ezeknek, a versenyeknek. Nagyon büszkék
vagyunk azokra, akik az országos döntőig eljutnak, s
példaértékűen helytállnak. Ebben a
tanévben ez matematikából Tóth Kitti
12.A osztályos tanulónak sikerült ( felkészítő
tanára: Kunné Hubai Gyöngyi), aki a kiemelkedő
18. helyet szerezte meg , s ezzel matematikából
100%-os középszintű érettségi vizsgát
tett, illetve plusz 50 pontot szerzett a továbbtanulásához.
Ebben a hónapban bonyolították le a 33. Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny döntőjét Mosonmagyaróváron. A szakközépiskolai szekcióban az országos megmérettetésen Tóth Péter 9.C és Nagy Alex 10.c osztályos környezetvédelmi tagozatra járó diákunk ért el nagyon szép eredményt. Mindketten az előkelő 10. helyet szerezték meg (felkészítő tanáraik: Fakla Ida, Dr. Dankó József és Pataki Zsolt). Áprilisban tartották a Savaria Országos Történelem verseny döntőjét is Szombathelyen. A verseny három fordulóból állt, 2500 tanuló indult el ezen a megmérettetésen, s a döntőbe sikerült bekerülnie Perger Csaba 10.B osztályos tanulónak ( felkészítő tanára: Dévaldné Orosz Beatrix), aki a történelem tagozatos középiskolák diákjai között a 23. helyet szerezte meg. Gimnáziumunk tanulói közül egy háromfős csapat, Nagy Alex, Mészáros Richárd és Kovács Tamás 10.C osztályos gyerekek (felkészítő tanáruk: Dr. Dankó József) beneveztek a Volvo Adventura által kiírt nemzetközi pályázatra. Ezen a pályázaton a tanulóknak értékelni kellett egy környezeti problémát, ki kellett dolgozniuk a probléma megoldását, majd meg kellett valósítaniuk a tervet. A dokumentumokat eljuttatták a kiíróhoz, s angol nyelven bemutatták a pályázati anyagukat. 35 csapatból a budapesti döntőbe 7 csapat került be, ahol a gimiseink az 5. helyen végeztek. Az általuk kidolgozott téma A tokaji hegyen a kaszáló rét rehabilitációja volt. A diákoknak és felkészítő tanáraiknak ezúton is gratulálunk, további sok sikert, a szakmai munkához további kitartást kívánunk.
Dévaldné Orosz Beatrix és Gintner Tamásné Hornyák Ágnes szaktanárok
|
|
|
|
|
|
|
|