A GIMIS FARSANG NÖVEKVŐ NÉPSZERŰSÉGE

Köszönet a beöltözőknek! (vissza)
































Iskolánkban minden év februárjában kerül megrendezésre a farsangi buli. Idén 15-ére esett, mely este hét órától éjfélig tartott. A hagyományoknak megfelelően valamelyik zenei stílus, vagy korszak „retro” partiját rendezzük meg, melyen most a ’90-es évek nagy slágereire bulizhattak a fiatalok.

Az este hangulatát egy meglepetésvendég meghívása is hivatott szolgálni. Ezúttal, egy szerencsi rock együttes, az Idiot Side gondoskodott a fergeteges hangulatról egy teljes órán át adtak ízelítőt az igazi rock zenéből. Saját szerzeményeik mellett feldolgozásokat is hallhatott a lelkes közönség. A rendezvény nagy sikert aratott, reméljük a majd ötszáz fős vendégsereg jövőre is eljön a rendezvényre.

Ha farsangról van szó, mindenkinek eszébe jut a jelmezverseny. Természetesen ez itt sem maradt el. Találkozhattunk boszorkánnyal, pillangókirálynővel, de a „Keresztapával” is. A szakértő zsűri által legötletesebbnek talált jelmezek viselői jutalomban részesültek.

A buli lebonyolításában, díszítésben, jegyárusításban, ruhatár és büfé üzemeltetésében a 11. évfolyamosok és osztályfőnökeik segédkeztek. Nekik, az Idiotside együttesnek, valamint mindenkinek, aki lehetővé tette a rendezvény lebonyolítását ezúton köszönjük segítségüket.

Kocsis Judit, Kálmánczheyi Kata




A képek sorrendje:



- a bejáratnál,



- a pénztár és a ruhatár környéke,



- a büfénél,



- a teremben, a zenekar, a dj, a táncolók, a verseny.




A bejáratnál












A pénztár








A ruhatár
































A zenekar




A dj




A táncolók




A versenyzők