|
|
|
|
||
|
|
18
millió forintot nyert a Tokaji Ferenc Gimnázium
|
|
||
|
|
A társadalmi, gazdasági, szociális és politikai változások sokkal rugalmasabb embert követelnek, mint korábban, aki nem boldogulhat egész életében az iskolában szerzett hagyományos értelemben vett tudással. Az ismereteket folyton meg kell újítani, ezért van szükség az élethosszig tartó tanulásra, amelynek egyik eszköze az általános számítógép használat. A jövő az információs és kommunikációs technikában (IKT) van. A tudás alapú vagy információs társadalomban nem a technika, hanem a tudás, vagyis az emberi erőforrás számít, ez az emberek szellemi tőkéje. Az oktatásügynek át kell alakulni elméleti, módszertani, tartalmi, intézményi és eszközszinten, át kell alakulni az oktatás belső szerkezetének. Intézményünk ezért nyújtott be pályázatot a „Felkészítés a kompetencia-alapú oktatásra” témában a HEFOP/2005/3.1.3 kiírása szerint. A pályázaton 18 millió forintot nyertünk. A projekt során az intézmény vezetéséből 2 fő és hat pedagógus készül fel a kompetencia-alapú képzésre. A képzésen résztvevők ahol tanítanak, az új, adaptált tartalmakkal és eszközökkel, módszerekkel végzik tevékenységüket, majd a nevelőtestület tagjait is felkészítik. A tanulókkal, szülőkkel, partnerekkel széles körben megismertetjük a projekt tartalmát. A szakmai munkát projektmenedzser irányítja, aki a nevelőtestület tagja. A versenyképes tudás elsajátításának, a digitális eszközrendszer megismerésének fontos állomása a középiskola, ahol a tanulók felkészült szakemberek segítségével hangolódnak rá a kulcskompetenciák elsajátítására, amely már az általános iskolákban napirenden van. Iskolánk igyekezett az elsők között csatlakozni a kompetencia-alapú oktatáshoz, ezért pályáztunk a felkészülés támogatására. A szakmai felkészítésen túl jelentős mennyiségű informatikai és oktatástechnikai eszköz (hordozható számítógép, multimédiás számítógép, projektor, vetítővászon, vizuál-tábla, vezetéknélküli interaktív tábla, stb.) beszerzésére is sor kerül a megnyert pályázat segítségével. Az eszközbeszerzés nem csak informatikai oktatásunk tárgyi feltételeit emeli tovább, hanem az összes tantárgy óráin való IKT-használatot biztosítja. A nevelőtestület tagjainak informatikai képzését akkreditált tanártovábbképzés keretében biztosítjuk. A tudás alapú társadalom oktatási rendszerének olyan polgárokat kell nevelnie, akik megállják helyüket a gyorsan változó világban, ugyanakkor a támaszt a hagyományokból veszik. |
|
||
|
|
|
Dr. Dankóné Patkó Kornélia
|
|
|