Informatika verseny a Tokaji Ferenc Gimnáziumban!

vissza






























A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendeztük általános iskolás érdeklődők, valamint saját 0. és 9. évfolyamos tanulóink számára külön kategóriában kiírt informatika versenyünket.

A versenyen megemlékeztünk Nagy Antalról, a gimnázium és kollégium alapító tanáráról, vezetőjéről, aki emberpróbáló munkát végzett Tokajban 1952-től 1994-ig. Köszönjük leánya Kiss Gáborné és veje Kiss Gábor segítségét a nyetesek számára nagy örömet jelentő díjazáshoz.



A verseny első részében 30 perc állt rendelkezésre egy teszt kitöltésére, amelyben informatikai alapismereteket, gyakorlatias hardver ismereteket kértünk számon. Negyedóra szünet után egy órán keresztül szövegszerkesztés és táblázatkezelés feladatban mutathatták meg tudásukat a versenyzők.

A feladatok elvégzése után – amíg a szaktanárok a javítást végezték – az érdeklődők megtekinthették az iskolát, valamint filmeket nézhettek az iskoláról és a szalagavató műsorokról.

Az eredményhirdetésen a verseny védnökeinek köszönhetően magas jutalomban (webkamera, pendrive, CD) részesültek a legjobban teljesítő tanulók.

1. Flak Nándor (Tokaj) oklevél, díj, tanúsítvány felvételről

2. Orosz Péter (Bőcs) oklevél, díj, tanúsítvány felvételről

3. Balogh Dániel (Tokaj) oklevél, díj, tanúsítvány felvételről

4. Juhász József (Bőcs) oklevél, díj, tanúsítvány felvételről

5. Farkas Máté (Rakamaz) oklevél, díj, tanúsítvány felvételről

6. Csuha Marcell (Tiszanagyfalu) tanúsítvány felvételről

7. Jászai Attila (Tokaj) tanúsítvány felvételről

A legjobban teljesítő 7 tanuló (8. osztályos) az iskola informatikai osztályába felvételi mentességgel kerülhet be.

Reméljük, hogy minden résztvevő számára hasznos volt ez a délután, és nemcsak a díjazottak tértek haza kellemes élményekkel.

Erdős Zoltán és Tóth Ferenc