Informatika verseny a Tokaji Ferenc Gimnáziumban!






























Intézményünkben 2004 óta stratégiai cél az informatika, a környezetvédelem és az idegen nyelv oktatásának folyamatos fejlesztése. Ennek érdekében élünk a pályázati lehetőségekkel, a szaktárgyi versenyek, vetélkedők szervezésével.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendeztük általános iskolás érdeklődők, valamint saját 9. évfolyamos tanulóink számára külön kategóriában kiírt informatika versenyünket.

A versenyen megemlékeztünk Nagy Antalról, a gimnázium és kollégium alapító tanáráról, vezetőjéről, aki emberpróbáló munkát végzett Tokajban 1952-től 1994-ig.

Köszönjük leánya Kiss Gáborné és veje Kiss Gábor segítségét a nyertesek számára nagy örömet jelentő díjazáshoz. Külön köszönjük, hogy személyesen is megjelentek a versenyen, valamint a javító munkában is segítettek. A verseny védnökeinek köszönhetően magas jutalomban (vezeték nélküli billentyűzet, optikai egér, pendrive) részesültek a legjobban teljesítő tanulók.


Az általános iskolások versenyén a következő eredmény született:




Intézményünk 9. évfolyamos tanulói között a legjobb eredményt elérők:



























Reméljük, hogy minden résztvevő számára hasznos volt ez a délután.

 Tóth Ferenc                              Erdős Zoltán

Mat.-fiz.-inf. mk.vez.                ECDL vizsgaközpont vezető