Informatika verseny a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában

vissza






























A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendeztük általános iskolás érdeklődők számára kiírt informatika versenyünket.

A versenyen megemlékeztünk Nagy Antalról, a gimnázium és kollégium alapító tanáráról, vezetőjéről, aki emberpróbáló munkát végzett Tokajban 1952-től 1994-ig. Megjelent körünkben leánya Kiss Gáborné és veje Kiss Gábor, akik szakmailag és anyagilag is támogatták a versenyt.

Az idén „alkalmazói” kategóriában indulhattak a versenyzők. A verseny első részében 30 perc állt rendelkezésre egy teszt kitöltésére, amelybe informatikai alapismereteket, gyakorlatias hardver ismereteket kértünk számon. Negyedóra szünet után egy órán keresztül szövegszerkesztés és táblázatkezelés feladatban mutathatták meg tudásukat a jól felkészült versenyzők.

A feladatok után – amíg a szaktanárok a javítást végezték – az érdeklődők megtekinthették az iskolát, valamint egy kisfilmet, amelyben a jelenlegi 12.E tanulói mutatják be az iskolai életet az ő szemszögükből. Ez a film a Canon informatika pályázaton győztes iskolai munka része.

Az eredményhirdetésen a verseny védnökeinek köszönhetően magas jutalomban (MP3 lejátszó, több pendrive, optikai egér, írható CD) részesültek a legjobban teljesítő tanulók.

1. Olasz Szabó Bence

2. Ling Tamás

3. Suller Zoltán

4. Jung Péter

5. Ling Roland

6. Tóth Patrik

A legjobban teljesítő 5 tanuló (8. osztályos) az iskola informatikai osztályába felvételi mentességgel kerülhet be.

Reméljük, hogy minden résztvevő számára hasznos volt ez a délután, és nemcsak a díjazottak tértek haza kellemes élményekkel.

Erdős Zoltán és Tóth Ferenc