Interjú Kiszely Zsuzsannával, a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium magyar-német szakos tanárával nyugdíjba vonulása alkalmából

vissza

Kedves Zsuzsa! 35 évvel ezelőtt érkeztél Tokajba, a Tokaji Ferenc Gimnáziumba. Mesélj a pályakezdésedről!

35 évvel ezelőtt, amikor én Tokajba érkeztem, igazából véve csak keveset tudtam erről az iskoláról. Volt egy évfolyamtársam, aki ebből az iskolából jött, és csak csupa pozitív dolgokat mesélt. Ez az egyik dolog, ami bennem van, a másik az, hogy Debrecenben jártam egyetemre, és amikor a vonat a Tisza-hídon keresztül ment, mindig olyan különös érzés fogott el, valami megérzés, hogy a későbbiek során az életem fog ehhez a helyhez kötődni.

Pedagógus pályafutásod alatt, mik voltak a legemlékezetesebb események?

Nagyon jó szívvel gondolok vissza a pályakezdésemnek az elejére, arra, amikor eljöttem az iskolába bemutatkozni és összetalálkoztam Nagy Antal igazgató úrral és Vancza János igazgatóhelyettes úrral. Ez még a nyári szünetnek a végén volt. Tudni kell azt, hogy én a diplomámat is nyáron szereztem meg, az utolsó államvizsgám a nyitóértekezlet délelőttjén volt. A magyar államvizsgámról estem be a nyitóértekezletre, mivel az utolsó félévben részképzésen voltam Németországban.

Nagyon emlékezetes volt az első napom az iskolában, amikor kiderült, hogy még osztályfőnök is leszek. Emlékezetes volt az első érettségi. Nagyon emlékezetes volt számomra az is, amikor az iskolának a külföldi kapcsolatai elkezdtek kialakulni és ennek én is részese voltam. A gyerekekkel Németországba mehettünk német anyanyelvi területre.

Emlékezetesek voltak az első időszak közösségi programjai, például a szüretek, amikor a gyerekekkel szüretelni jártunk, vagy a legelső év, akkor még kollégiumi nevelő is voltam, ami egy teljesen más jellegű tevékenység.

Tehát nagyon nehéz választani, hogy milyen emlékezetes pillanatok vannak, mert ezeken túl is számtalan volt az éltemben. Nagyon-nagyon sok élmény ért, nagyon sok találkozás, nagyon sok ismeretség gyerekekkel, szülőkkel.

A német anyanyelvűek mindig elismerően szólnak nyelvtudásodról. Hogyan tettél szert erre a magas szintre?

Én azt hiszem, hogy a mai gyerekek sokkal kedvezőbb helyzetben vannak, mint mi voltunk.

Annak idején mi úgy mentünk angol és német szakra, hogy az illető nyelvterületen életünkben még nem jártunk. Egyetemista voltam, amikor első év végén kikerültem Németországba. Fizikai munkát kellett végezni, menzán dolgoztunk, de nagyon örültünk neki. Két éven keresztül, két nyári szünetben is elmentünk, mert ez nagyon jó lehetőség volt a nyelvgyakorlásra.

Ezután, ahogy elkezdtem tanítani, nagyon-nagyon szigorú szakfelügyelőnk volt Takács Márta. Neki végtelenül hálás vagyok, mert szorgalmazta azt, hogy járjunk továbbképzésekre. Kollégámmal, Makó Balázzsal rendszeresen jártunk is. A pályakezdésemkor, Kovács Györgyné német tanárnő itt volt még, és tőle is nagyon sok mindent tanultam szakmailag, pedagógiailag, emberileg is. És volt arra lehetőségem, négy alkalommal is, hogy még az NDK fönnállása alatt, NDK-s nyári részképzésen vehettem részt. Ez nemzetközi, német nyelvi továbbképzés volt.

Aztán jött a német testvérvárosi és testvériskolai kapcsolat. Ennek az volt a következménye, hogy rengeteget kellett levelezni, telefonálni és ezek mind olyan feladatok voltak, nem is szólva az azt követő személyes találkozásokról, tolmácsolásokról, amelyek révén az ember fejlődött, a beszédkészsége, a szókincse gazdagodott. Ezekre az alkalmakra előre készülni is kellett, nagyon örültem annak, amikor úgy éreztem, hogy sikeresen tolmácsolok.

Nem vagy tokaji, mégis nagyon jól sikerült beilleszkedned a város életébe. Hogyan látod ezt Te?

Amikor Tokajba kerültem, akkor engem nagy szeretettel fogadtak a kollégák, azonnal megismerkedtem Tokaj művészeti és a közösségi életével. Mivel az első éven én még a kollégiumban is voltam félállásban, részese voltam annak, hogy hogyan zajlik a Tokaji Művésztelep. Tagja lettem a Zilahy György Művészbarátok Körének, aztán Tokaj Város Vegyeskarának. Itt is közösségre találtam, és amilyen lehetőségek voltak ebben a városban- kulturális programok, kiállítások- én azokra igyekeztem eljutni. Választásokon, hosszú-hosszú éveken keresztül tagja voltam a városi választóbizottságnak, aztán a szakmaközi bizottságnak, később pedagógus szakszervezeti titkár is voltam.

Tehát én nagyon sok mindenkit ismerek Tokajban, és meg is szokták jegyezni, hogy el se hiszik, hogy nem tokaji vagyok. Sok ember ismert engem is, és úgy érzem, hogy ők is szerettek és én is szerettem az itteni embereket.

Kik azok a pedagógus személyiségek, akik meghatározóak voltak a pályádon?

Én azt hiszem, egy kicsit messzebbről kellene kezdeni a sort, mert a középiskolai és az általános iskolai tanáraimat is meg kellene itt említeni.

Az itteni kollégák közül nagyon sokat tanultam a magyar szakos kollégáktól, Nagy Antalnétól, Kiss Márta tanárnőtől. Az ember nagyon sok mindent megtanul az egyetemen, de azt, hogy hogyan kell dolgozatot javítani, vagy hogyan kell egy dolgozatot értékelni, azt nem tudja megtanulni, ők segítettek ezekben. Nagyon sok szeretettel emlékszem vissza Margó nénire, Kovács Györgyné német szakos tanárra és minden kollégámra. Nagyon szerettem Tenkács Tibor bácsit, azért is mert végtelenül nagy élettapasztalata, emberismerete volt, olyan idős volt pontosan, mint az édesapám.

Hosszú éveken keresztül az iskolavezetésben is dolgoztál. Mit tartasz az iskolavezetésbeli feladataid közül a legfontosabbnak?

Az iskolavezetésben való feladatokat én két részre osztanám. Elkezdtem a vezetésben való munkát mint magyar- történelem munkaközösségvezető, aztán volt egy olyan időszak, amikor igazgatóhelyettes is voltam és munkaközösségvezető is. Tehát én azt hiszem, hogy egy iskola úgy működik jól, hogyha az iskolavezetés munkája összehangolt, ha sokféle vélemény hangzik el és ezeket a véleményeket, elképzeléseket ütköztetjük. Nagy szüksége van a szűkebb vezetésnek arra, hogy ismerje a szakmai munkát, ismerje a kollégák tevékenységét. Ezt feltétlenül képviselni kell valakinek az iskolavezetésben. Én azt hiszem, hogy nem egyszerű dolog, mert az embert alulról választják, a kollégák véleményét, elképzeléseit is képviseli, ugyanakkor magasabb rendű érdekek, elképzelések is vannak és a kettő közötti összhangot kell megtalálni úgy, hogy lehetőleg minél kevesebb súrlódás keletkezzék.

Mit tanácsolsz az itt maradóknak, a pályakezdőknek és valamennyiünknek, akik ebben az iskolában tovább folytatjuk a munkát?

Azt hiszem a pedagógus pálya olyan, hogy igazából véve nem lehet megtanulni, a szó bizonyos értelmében születni kell rá. Aki erre a pályára születik, az azt hiszem, a legnagyobb nehézségek között sem tudja itt hagyni ezt a pályát. Ez hivatás. Ez nem foglakozás, ez nem egyszerűen munka, ez elkötelezettség. Képesség arra, hogy az ember ne álljon meg egy ponton, egy szinten, hanem lépjen tovább, tűzzön ki maga elé állandóan új célokat, a munkában is állandóan meg kell újulni. Nekünk mindig fiataloknak kell maradni, gondolkodásunkban, mentalitásunkban, viselkedésünkben, hiszen a gyerekek így fogadnak el bennünket.

Köszönöm szépen az interjút. A nyugdíjas évekre kívánok a nevelőtestület és a magam nevében jó egészséget, sok örömet. Visszavárunk Ózdról, ha teheted, látogass el Tokajba, iskolánkba az ünnep- és a hétköznapokon egyaránt.

Én nagyon szerettem itt lenni, nagyon szívesen voltam ennek a városnak a lakója, nagyon a szívemhez nőtt, össze sem lehet hasonlítani azt a Tokajt, ami 35 évvel ezelőtt az én ideérkezésemkor volt, a mai Tokajjal. Szerettem ezt az iskolát, szerettem tanítani is. Azzal, hogy én innen elköltözöm, ez a kapcsolat nem szűnik meg, hiszen nagyon sok barátom, jó ismerősöm van és nagyon sok kedves tanítványom, akik ehhez a városhoz kötnek.

Tokaj, 2008. július 10.

Dr. Dankóné Patkó Kornélia
igazgató