Kedves Olvasó! (Tokaji Must)

vissza






























Az új tanév kezdetén köszöntöm intézményünk nevében. Egész munkánkból – a teljesség igénye nélkül – szeretnénk kiemelni néhány eseményt, új vonást.

Iskolánk, a tokaji Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium fennállásának 55. évfordulóját ünnepli 2007-ben, így ebben az tanévben Tokaji Ferenc Napokat, öregdiák találkozót szervezünk.

Az 1956-os forradalom 50. évfordulójának méltó megünneplésére készülve pályázatot hirdetünk ünnepi beszéd megírására. A pályázat nyertese tartja az ünnepi beszédet iskolai megemlékező ünnepségünkön.

Az oktatási – nevelési feladatainkat 2006-tól az elkészített új Szervezeti és Működési Szabályzat, valamint az új Pedagógiai Program, helyi tanterv alapján végezzük. Igyekeztünk erősíteni az osztályok profilját az osztályra jellemző tantárgyak óraszámának emelésével. Célunk, hogy intézményünkben az érettségit követő szakképzésben közép- és felsőfokon minél többen vegyenek részt.

Továbbra is kiemelten kezeljük az idegen nyelv és az informatika oktatását. ECL nyelvvizsgahelyünkön és ECDL informatikai vizsgaközpontunkban dinamikusan növekszik a vizsgázók száma. Ebben a tanévben vezettük be a francia nyelv tanítását 2. idegen nyelvként a Tempus Közalapítvány Élesztő program pályázat segítségével.

A 2006/2007. évi tanévben indul a HEFOP 3.1.3. keretében a felkészülés a kompetencia alapú oktatásra . A 9. évfolyam tanulóira terjed ki a felkészítés, 8 pedagógus vesz részt a szakmai munkában. A pályázaton 18 millió forintot nyertünk, melyet a pedagógusok felkészítésére, eszközbeszerzésre, az oktatási anyagok sokszorosítására, stb. használhatunk föl.

Az előző tanévben tehetséggondozó műhelyt és tábort működtettünk a B-A-Z Megye Közoktatásáért Közalapítvány segítségével. Ebben a tanévben tehetséggondozó bázisintézményre és műhelyre pályáztunk.

Intézményünkben, az utóbbi években fellendült a sportélet. Sokakat vonzanak a maratoni sportdélutánok, tömegsport rendezvények, bajnokságok. Az iskolai sportolási rendezvényeket gazdagítja a „Moccanjunk együtt” pályázat forrása.

Iskolánk elnyerte az ökoiskola címet, az ökoiskolai kritériumok teljesítésébe intézményünk valamennyi pedagógusát, diákját, dolgozóját be kívánjuk vonni a tanév során. Kollégiumunk, mint környezetvédelmi szakkollégium pályázott témafolyosók készítésére, gyümölcsaszalóra, a bio-büfé felszereltségének gazdagítására, stb. A tanulás mellett a szabadidő hasznos eltöltésére is figyelnek kollégáink.

A tanév sajátos vonása az egri Eszterházy Károly Főiskolával indított bortechnológus OKJ-s felsőfokú akkreditált képzés, amely Tokaj-Hegyalja borászatainak, vállalkozásainak biztosít jól felkészült szakembereket.

A tanév újdonsága közé tartozik 2 új közismereti tantárgy bevezetése: az utazás és turizmus és a gazdálkodási ismeretek. Mindkettőből tehető érettségi vizsga, ezzel növeltük a választható érettségi tantárgyak számát.

Továbbfolytatjuk hagyományainkat, megrendezzük az eseménynaptárban (utolsó oldal) felsorolt programokat.

Mindenkinek eredményekben gazdag tanévet kívánok.


Dr. Dankóné Patkó Kornélia

igazgató