„Öregdiák” találkozót szerveztünk (kezdőlap)





























 

„Öregdiák”- találkozó és emléktábla-avatás a Tokaji Ferenc Gimnáziumban

 

            A Tokaji Ferenc Gimnázium Baráti Köre 1988 óta legalább kétévente hívja, várja találkozóra kiemelt programmal egykori diákjait. Az idén október harmadikán volt ez a jeles nap.

            Az 1952-ben alakult kis, vidéki gimnázium felnőtt, kiteljesedett, elérte élete derék éveit, van mire emlékezni, büszkének lenni. 57 év nagy idő! A szervezéskor igyekeztünk minél több érintettet (diák, tanár, technikai dolgozó) elérni és meghívni erre az alkalomra. Tokaji diáknak lenni mindig különleges érzést jelentett.

Már az ünnepség megkezdése előtt kíváncsi szemek keresték az ismerősöket, boldog ölelkezések, sok év utáni baráti kézfogások történtek, élettörténet-mesélések kezdődtek, megannyi nyüzsgő embercsoport lepte el az épületet, és hálás szívvel emlékeztek diákéveikre.

            Az ünnepség a megemlékezés, a tisztelgés és a találkozás jegyében zajlott. Az ide látogatók vásárolhattak iskolai szimbólumokat, a Tokaji Must jubileumi és legfrissebb számát, és adományokat tehettek a Baráti Kör és az intézmény javára.

Délelőtt 10 órától a megnyitó után a mai tanulókból álló ifjúsági vegyeskar köszöntötte a régi diákokat egy csodálatos hangulatú kulturális műsorral. Könnyes szemmel tapsolt megannyi őszülő, komoly felnőtt a szereplő fiatal utódok produkciója után. Ezt követően Dr. Dankóné Patkó Kornélia igazgatónő beszélt az intézmény oktatási, nevelési munkájáról, fejlesztési eredményeiről, terveiről. A közönség megilletődötten figyelte a beszámolókat, büszkén tekintettek egymásra az eredmények hallatán.

Az iskola szellemiségét, családias hangulatát - amelyet elődeink megteremtettek - féltő gonddal őrizzük és nem hiába. Nem sok középiskola dicsekedhet azzal, hogy diákjai visszavágynak, dolgozni is visszatérnek. Ma, az 50 aktív nevelő közül 19 egykori diákunk, és a technikai dolgozók között is számos öregdiák van!

            Köszönet és tisztelet az elődök munkájáért. Azokra az igazgatókra, tanárokra, tanítványokra, dolgozókra, akik sajnos már nem lehetnek velünk, egy perces néma felállással és főhajtással emlékeztünk. Dr. Fabulya László tiszteletére, aki 1957-66 között iskolánk meghatározó személyiségű igazgatója volt, a már 2004-ben kialakított emlékfalon emléktáblát avattunk. Rendezvényünkön jelen volt leánya, Fabulya Katalin. Dr. Bényei Miklós egykori diákként méltatta igazgató úr oktató-nevelő munkáját, mutatott rá intézményünk mai sikereire, eredményeire. Serfőző Sándor a volt tanítványokat képviselte az emléktábla avatáson.

            A találkozó hivatalos része után közös ebédre került sor, ahol továbbfolytatódtak a beszélgetések, az „öregdiákok” felidézték az emlékeket, tervezgették az újabb találkozókat, és voltak osztályok, amelyek épp ekkor tartották érettségi találkozójukat.

A találkozót szándékosan szerveztük a városi szüreti napokkal egy időben, így 14 órától bárki bekapcsolódhatott a rendezvényekbe, hiszen az egykori diákok az iskola mellett valamennyien erősen kötődnek Tokajhoz is. Az együtt töltött idő kedves emlék marad mindannyiunk számára.

            Köszönjük mindenkinek, aki eljött közénk, megtisztelte rendezvényünket és munkájával hozzájárult a sikeres szervezéshez!

            Az elődök példája kötelez, a hagyományt folytatnunk kell.  Találkozzunk három év múlva, az iskolánk alapításának 60. évfordulóján (2012. október 6-án) ugyanilyen szeretetteljes, kellemes légkörben!

 

                                                                       Makó Balázsné

                                               A Tokaji Ferenc Gimnázium Baráti Körének titkára