|
|
|
|
|
|
|
Sporttáborok |
|
|
|
|
2008. augusztus 24-30-ig pályázat keretében sporttábort szerveztünk, melyről így vélekedett az egyik résztvevő diák:
Augusztus utolsó hetében rendezték meg a gimnáziumban a sporttábort, ahová a körzeti településekről érkeztünk 7. és 8. osztályos tanulók. Az egy hetet sport, informatika, humán foglalkozással töltöttük el. Az első napokban főként ismerkedtünk és játékos edzéseken vettünk részt, amiket a gimnázium testnevelő tanárai tartottak. Minden nap másféle sporttal ismerkedtünk meg közelebbről, pl.: kedden kézilabda, szerdán foci, csütörtökön kosárlabda, pénteken röplabda. Az informatikai foglalkozások alatt megismerkedtünk az ECDL vizsgák moduljaival. A humán foglalkozásokon az egészséges életről és a saját társaink biztonságáról tanultunk. Ezeket a programokat kiegészítettük még városnéző sétával, mely során ellátogattunk a színházba. Az egyik délután kenu túrára indultunk a tiszai strandra, ahol eltöltöttünk egy délutánt a fürdéssel és a játékkal. A többiek nevében is mondhatjuk, hogy nagyon jól éreztünk magunk, és reméljük, hogy jövőre is megrendezésre kerül a tábor.
Tanár szemmel nézve A nyári szünet utolsó hetében rendeztük meg a környék 7. és 8. osztályos tanulóinak a sport, személyiségfejlesztő és informatikai táborunkat. A gyerekek napi két kötött és egy kötetlen edzésen vettek részt, ezen kívül informatikai ismeretekkel gazdagodhattak, és tanáraink segítségével az egészséges életmód alapjait sajátíthatták el. Minden nap más sportágé volt a főszerep. Tanultak kézilabdát, kosárlabdát, futballt és röplabdát. Eveztek a Tiszán, esténként pedig izgalmas meccseket vívtak egymás ellen. A gyerekek lelkesen vettek részt a programokon. A hét végére a közel 30 diák egy igen összetartó, jó közösséggé kovácsolódott össze. A tábor sikerére tekintettel jövőre is szeretnénk megszervezni ezt a tábort, melyre minden érdeklődőt várunk.
Az elmúlt tanév végén 30 fővel vettünk részt a SZODSE szervezésében az országos környezetvédelmi, művészeti és sporttáborban. Az ország minden részéről mintegy 700 tanulótöltött egy felejthetetlen hetet a csillebérci táborban. A hét folyamán ellátogattunk a Parlamentbe, a János-hegyi kilátóból gyönyörködtünk Budapest panorámájában, és megnéztük a központi Fizikai Kutatóintézet mini atomreaktorát, ahová halandó ember nem juthat be. A tábor fő programja a sport volt. Napi 6-7 órát sportoltunk, mindenféle sportágban. A maradék kevés szabadidőnkben a tábor medencéjét foglaltuk el, és megépítettük a 30 fős rekordgúlát, persze a gúla építőkövei mi magunk voltunk. A szórakozás mellett a sportversenyeken is szépen helytálltunk. A lány kézilabda bajnokságon 2. helyezést értünk el. A röplabdabajnokságon csapatunk a 6. helyet szerezte meg, futball csapatunk az elődöntőig jutott, Murvai Eszter pedig 4. helyezést szerzett a tollas bajnokságon. Az idei tanév végén ismét Tatára megyünk, a régi résztvevők mellett várunk minden érdeklődőt!
Balogh Gáborné testnevelő tanár |
|
|
|
|
|||
|
|
|||
|
|
|
|
|