Idegen nyelvi verseny vissza

Az "Egész évben nyílt nap" rendezvénysorozat keretében december 13-ra angol és német nyelvi szépkiejtési versenyt hirdetett a tokaji Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium idegen nyelvi szakmai munkaközössége.

A szíves meghívást kilenc általános iskola fogadta el Ricsétől Tiszanagyfaluig, Taktaharkánytól Mádon át Göncig, de nem hiányoztak a szomszédos települések kisdiákjai sem. A 62 vendég - a versenyen kívül induló tokaji 0. és 9. osztályos gimnazistákkal együtt - a két nyelvből 7. és 8. osztályos kategóriában egy-egy kötelező (nem ismert) és szabadon választott szöveg kifejező, értelmes elolvasásával vetélkedett.

Jó volt látni a versenyt közvetlenül megelőző percek egészséges izgalmát, az igyekezetet; tapasztalni azt, hogy a versenyzők milyen érdeklődéssel, lelkesedéssel tanulják mindkét nyelvet, ismerkednek az angol és német nyelvű országok kultúrájával, életével, mindennapjaival.

A produkciók meghallgatása után a zsűrik, melyek munkájában a felkészítő, kísérő tanárok is örömmel vettek részt, összegezték a tapasztalatokat, a legjobbak oklevél - és könyvjutalomban részesültek, minden versenyző ajándékot, idegen nyelvi prospektusokat, olvasnivalót kapott. A verseny ideje alatt a szülők, kísérők az iskola hátsó aulájában filmvetítésen, az intézmény tanáraival kötetlen beszélgetésen vehettek részt.

Igazi meglepetést és nem titkolt örömet váltott ki az igazgató asszony bejelentése, mely szerint a legjobb helyezést elérő 8. osztályos versenyzők felvételt nyertek az intézmény angol/német tagozatos vagy 0. (nyelvi előkészítő) osztályába a 2005/2006. tanévre. Ugyanezt a kedvezményt élvezhetik egy tanév elmúltával a legjobb hetedikes versenyzők is, amennyiben a jövőre rendezendő hasonló versenyen is részt vesznek.

A vendégek egy kérdőív önkéntes kitöltésével mondtak igen pozitív véleményt a rendezvényről, javaslataikkal segítve hasonló programjaink még színvonalasabb jövőbeni megrendezését.


Győztesek:



Angol nyelv 7. osztály

Szilvási Bettina (Ricse)
Gyerák Zsuzsanna (Tiszaeszlár)
Angi Réka (Tarcal)
Szalóczy Marina (Gönc)



Angol nyelv 8. osztály

Borsos Evelin (Tiszaeszlár)
Kóder Fruzsina (Rakamaz)
Mellik Adrienn (Tokaj)
Gulyás Ádám (Tokaj)
Berecz Ágnes (Tarcal)
Lechner István (Tarcal)
Deák Vivien (Tokaj)



Német nyelv 7. osztály

Lakatos György (Ricse)
Faragó Renáta (Rakamaz)
Vasi József (Tiszanagyfalu)
Perger Péter (Rakamaz)
Blanár Kitti (Tokaj)


Német nyelv 8. osztály

Zurai Diána (Taktaharkány)
Pócza István (Tokaj)
Subert Kitti (Tiszanagyfalu)
Dozsnyák Edina (Tiszanagyfalu)
Képíró Kitti (Tiszanagyfalu)
Szalaga Réka (Tiszanagyfalu)
Kocsis Judit (Tokaj)
Lovas Lilla (Tarcal)
Csoma Adrienn (Tarcal)



A zsűri különdíját Kanalas Nikoletta (Taktaharkány) nyerte el.

A verseny megszervezésében és lebonyolításában közreműködő kollégák: Horváthné Bócsi Ildikó, Derecskei Sándor, Bogdán József, Kiszely Zsuzsanna, Mészáros Ágnes, Botrágyi Mária, Csáki Gabriella, Bényei Judit, Makó Balázs.


Makó Balázs
munkaközösség-vezető