|
|
Szalagavató
és bál vissza
2004.
november 26-án pénteken ismét szép
ünnepség helyszíne volt a gimnázium. Az
idén 133 végzős diák kapta meg
osztályfőnökétől (Dolgos Istvánné,
Horváthné Bócsi Ildikó, Kunné
Hubai Gyöngyi, Andrássy Judit, Erdős Zoltán,
Balogh Gáborné) a szalagot, amely jelképezi,
hogy lassan véget érnek a tokaji diákévek,
kezdődik az érettségire való felkészülés,
el kell dönteni, hogy merre tovább. A
tizenkettedikes diákok szüleik, tanáraik,
diáktársaik körében vettek részt
a meghitt hangulatú ünnepségen, amit az ő
műsoruk követett. A hat osztály
mindegyike színvonalas produkcióval készült,
az előadások jól tükrözték az
osztályok egyéniségét, szellemiségét.
A szülők, barátok meghatódva nézték
a táncokat, hallgatták az énekes és
prózai darabokat. Jó volt látni nekünk,
tanároknak, pedagógusoknak is, hogy milyen szépen
helyt álltak a szemünk előtt gyermekből felnőtté
váló fiatalok. A
műsor után közös vacsorát rendeztünk,
melyen 11. évfolyamos diákok szolgálták
fel a jóízű falatokat a 12-es diákoknak és
tanáraiknak. A 9. és 10. évfolyam tanulói
is részt vettek az előkészítő munkákban:
ők rendezték be és öltöztették az
alkalomhoz illő díszbe az iskolánk hátsó
auláját. A vacsorát jó hangulatú
bál követte. A zenét a Henyusz Péter
vezette zenekar szolgáltatta. Ez egy új
kezdeményezés iskolánkban, melyet a végzős
évfolyam javasolt és megszervezésében
a végzős osztályfőnökök oroszlánrészt
vállaltak. Nem titok: szeretnénk jövőre is
együtt szórakozni: végzős diákok, szülők
és tanárok.
Az a szándék vezérelt bennünket, hogy az
iskola falai között teremtsük meg a kulturált
szórakozás lehetőségét,
és ne különböző vendéglátó
helyeken vetkőzzenek ki önmagukból a felnőttség
küszöbén álló fiatalok. December
10-én a szülői szervezet kibővített gyűlésén
szülők, tanárok, az intézmény vezetése
összegezte a tapasztalatokat. A felmerülő problémák
megoldására együttes erővel tettek javaslatot a
jövő évi szervezés elősegítése
érdekében.
|
|