|
|
|
|
|
|
|
55
éves a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola
és Kollégium |
|
|
|
A Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium kettős évfordulót ünnepelt 2007. áprilisában: az iskola és kollégium alapításának 55. és a névadó, Tokaji Ferenc vezette hegyaljai felkelés 310. évfordulóját. A jeles évfordulók tiszteletére április 11-14. között először rendezte meg intézményünk a Tokaji Ferenc Napokat, ahol gazdag program várta az érdeklődőket. Az első nap délután megrendeztük a Tokaji Ferenc Kupát, tanár-diák mérkőzésre került sor. Megjelentettük iskolánk újságának, a Tokaji Mustnak a különszámát, Dr. Dankóné Patkó Kornélia igazgató asszony szavait idézve:,, melyben megidézzük a múltat, szólunk a jelenről, jövőről’’. Februárban rajzpályázatot hirdettünk, Élet a kuruc korban címmel, amelyre a környék általános iskoláiból sok-sok színvonalas pályamunka érkezett. Ezekből a munkákból kiállítást rendeztünk ,s a legügyesebb alkotások készítői értékes jutalomban részesültek. Kollégiumunk is sokszínű programot szervezett. Közel 200 diákunk látogatott el városunk múzeumába, majd megkoszorúzták Kis Albert lovas szobrát. Nagy sikere volt a Bodrog parton megtartott előadásnak, amely a tokaji vár történetét elevenítette fel. A vállalkozó szellemű diákok rövid túrát tettek a Tehéntánc-tetőn. A kollégisták szívesen hallgatták Boros Lászlóné egykori kollégium vezető és Üveges Tamás egykori diákunk visszaemlékezését a régi időkre, kollégiumi évekre. Gimnáziumunk hagyományai, közé tartozik, minden tanév tavaszán a történelem verseny megrendezése. Ebben az évben iskolatörténeti és helytörténeti versenyen vett részt közel 120 tanulónk. Minden korosztály képviseltette magát a megmérettetésen, s a 38 csapatból, hat jutott tovább a második fordulóba. Itt iskolánk életével, történelmével és mindennapjaival kapcsolatos játékos, kreatív feladatokban mérhették össze tudásukat a diákok. Április 13-án rendhagyó történelem óra színesítette a tanítási napot. Nagy megtiszteltetés ért bennünket, hiszen Makó Balázsné történelem tanárnő invitálására a Hermann Ottó Múzeum igazgatója dr. Veress László tartott diákjainknak előadást régiónk szerepéről a Habsburg-ellenes küzdelmekben, valamint iskolánk névadója által vezetett felkelés okairól, lefolyásáról és következményeiről. Szeretnénk hagyományt teremteni ezzel a rendezvénysorozattal, amelynek megszervezésében és lebonyolításában nagy szerepet vállalt intézményünk magyar-történelem munkaközösségének valamennyi tagja. A diákok visszajelzései alapján sikeres volt ez a hét, hiszen közelebb tudtuk hozni mindenkihez a történelmet, közös élmények születtek, amelyek erősítik az együvé tartozás érzését, a kötődést Tokajhoz és 55 éves gimnáziumunkhoz. Dévaldné
O. Beatrix „Öregdiák”-
találkozó volt a Tokaji Ferenc Gimnáziumban Ezen alkalmak tiszteletére Tokaji Ferenc Napokat szerveztünk gazdag programmal, melynek záró eseménye a 2007.04.14-én megtartott jubileumi ünnepség volt. Az ünneplést szerettük volna minél szélesebb körben megtenni, ezért erre a napra szerveztük a hagyományos „öregdiák”- találkozót is. A Tokaji Ferenc Gimnázium Baráti Köre 1988 óta legalább kétévente hívja, várja kiemelt programmal egy-egy találkozóra diákjait. Az egykori kis, vidéki gimnázium felnőtt, kiteljesedett, elérte élete derék éveit, van mire emlékezni, büszkének lenni! 55 év nagy idő! A mostani szervezéskor száma vettük az eddig közel ötezer ember tevékenységét (diák, tanár, technikai dolgozó) és igyekeztünk minél több érintettet elérni, meghívni e jeles napra. Az ünnepség a megemlékezés, a tisztelgés és a találkozás jegyében zajlott. Napjainkban, amikor az emberi kapcsolatok, találkozások sajnos egyre inkább háttérbe szorulnak, akkor nagyon jó volt látni, hogy iskolánk aulája zsúfolásig megtelt a több száz,iskolájához ragaszkodó, hűséges tokaji diákkal,de megtisztelte rendezvényünket számos meghívott vendég is. Iskolánk megalakulása óta a település meghatározó intézménye, napjainkban pedig már a térség szellemi műhelye is igyekszik lenni. 19996-ban birtokba vehettük az európai színvonalú, új épületet és ezzel bővíthettük oktató-nevelő tevékenységünket. Mindehhez sok segítséget kaptunk, kapunk a város vezetőjétől, aki ez alkalomból is megtisztelte rendezvényünket, köszöntötte az örökifjú diákokat, elismerően szólt törekvéseinkről és tájékoztatást adott az ország minden részéről ideérkező vendégek számára a város eredményeiről, terveiről. Külön köszönet az intézmény egykori és jelenlegi vezetőinek, tanárainak, tanulóinak, hogy összejöttek és együttesen készültek az ünneplésre. Az elmúlt 55 év egy-egy jeles eseményéről, kiemelkedő személyéről az iskolai újság (Tokaji Must) ünnepi száma tudósít és az ünnepi műsorban (ének, tánc, vers) is minden korosztály szerepelt. Az iskola szellemiségét, családias hangulatát, amelyet elődeink megteremtettek, féltő gonddal őrizzük és nem hiába! Nem sok középiskola dicsekedhet azzal, hogy diákjai visszavágynak, dolgozni is visszatérnek. Ma, az 51 aktív nevelő közül 19 egykori diákunk és a technikai dolgozók között is számos öregdiák van. Köszönet és tisztelet az elődök munkájáért! Azokra az igazgatókra, tanárokra, tanítványokra, dolgozókra, akik sajnos már nem lehetnek velünk, egy perces néma felállással és főhajtással emlékeztünk. Az emlékezés örömtelibb perceiben a gimnázium legelső osztályai emléktáblát avattak Rokosz József alapító igazgató és Almássy Károly Kossuth-díjas tanár, osztályfőnök emlékére a már 2004-ben kialakított emlékfalon ill. a belső udvaron. Kedves színfoltja volt az ünnepi műsornak az a része, amikor az intézmény vezetője, Dr. Dankóné Patkó Kornélia, az oktatási, nevelési feladatok, tervek ismertetése után köszöntötte az aranydiplomás Mátyás János és Molnár Tivadar nyugdíjas kollégákat, akik példamutató hűséggel egész aktív idejüket az iskolában töltötték. Tokaji diáknak lenni mindig különleges érzést jelentett! Már fiatal koromban jóindulatú irigységgel figyeltem, amikor férjem összefutott egykori társaival és hálás szívvel emlékeztek diákéveikre. Már az ünnepség előtt kíváncsi szemek keresték az ismerősöket, boldog ölelkezések, sok év utáni baráti kézfogások történtek, élettörténet-mesélések kezdődtek, megannyi nyüzsgő embercsoport lepte el az épületet. A program alatt megilletődötten figyelték a beszámolókat, büszkén tekintettek egymásra az eredmények hallatán .és könnyes szemmel tapsolt megannyi őszülő, komoly felnőtt a szereplő fiatal utódok produkciója után. Az ünnepség záró eseményeként az öregdiák kórustagok együtt énekeltek fiatal társaikkal, hogy a zene nyelvén is kifejezhessék összetartozásukat, azonos szellemiségüket. A találkozó hivatalos része után közös ebédre ,majd pincelátogatásra került sor, ahol tovább folytatódtak a beszélgetések, az emlékek felelevenítése és a tervezgetések. A megemlékezés sem fejeződött be, hiszen az 1957-ben érettségizettek ekkor tartották 50 éves érettségi találkozójukat . Az együtt töltött idő kedves emlék marad mindannyiunk számára. Köszönjük mindenkinek, aki eljött közénk, megtisztelte rendezvényünket és hozzájárult a sikeres szervezéshez! Az elődök példája kötelez, a hagyományt folytatjuk és találkozzunk két év múlva ugyanilyen szeretetteljes, kellemes légkörben! Viszontlátásra örökifjú barátok! Makó Balázsné |
|||
|
|
|
||
|
|
|
||
|
|
|
||
|
|
|
||
|
|
|
||
|
|
|
||
|
|
|
||
|
További
fotók(új)
Tovább>>> |
|||
|
BORSOD ONLINE Tovább>>> |
|||
|
|
|
|
|