Tehetséggondozás

vissza






























Véget ért a tanév, már az összegzést végezzük a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban. Sikeres évet zárt a komplex természettudományos tehetséggondozó műhely is. Több mint 60 órás foglalkozássorozatot fejeztünk be a 16 tanulóval. Ők a kistérség általános iskoláinak 7. és 8. osztályos tanulói, illetve a gimnázium 9. és 10. évfolyamán tanulnak. A foglalkozások fő témája az energia problémaköre volt, de sok más érdekes és izgalmas kérdéssel is foglalkoztunk. Rákot és csigát boncoltunk, előállítottunk fekete lőport, indítottunk rakétát, készítettünk zuzmótérképet, ásvány- és kőzettani gyakorlatot tartottunk egy felhagyott kőbányában, színre bontottuk a magyar pirospaprikát, különböző növények antociántartalmát indikátornak használtuk savas és lúgos közegben, fullerénekkel, borélesztő gombákkal és a mesterséges orchidea tenyésztés módszereivel is megismerkedtünk a fosszilis és megújuló energiahordozók mellett. Foglalkoztunk még az energia fizikai, kémiai, biológiai és geológiai értelmezésével, az energia előállítás és felszabadítás módszereivel, az energiafelhasználás környezeti hatásaival is.

A műhelyfoglalkozások mellett két térségi szakmai konferenciát is tartottunk. Különösen jelentős és sikeres volt a zárókonferencia, melyen a tehetséggondozásban partner felsőoktatási intézmények oktatói is előadással szerepeltek. A május 19-én megtartott konferencián Dr. Dankóné Patkó Kornélia köszöntötte a résztvevőket és az előadókat. Igen érdekes és látványos animációkkal illusztrált nyitóelőadást tartott Dr. Ormos Tamás geofizikus, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara dékánhelyettese „A Föld felszabadult energiái és ennek következményei – a cunami” címmel. Őt Dr. Kovács László, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar Általános Informatikai Tanszékének tanszékvezetője követte „Hatékonyságjavítás adatbányászati módszerek alkalmazásával” című előadásával. Az Eszterházy Károly Főiskola Kémiai Tanszékének tanszékvezető tanára, Dr. Rácz László az energiát a kémia tanár szemszögéből mutatta be a következőkben. Ezután a komplex természettudományos tehetséggondozó műhely vezetőtanárai következtek. Elsőként Fakla Ida biológus bemutatta azokat az új eszközöket és eljárásokat, amelyeket a legutóbbi laborfejlesztés eredményeként s komplex természettudományos tehetséggondozás rendelkezésére bocsátottunk (pl. teljes mértékben automatizált és digitalizált környezetanalitikai műszerek, laboratóriumi felszerelések). Dr. Dankó József beszámolt a komplex természettudományos mintaprojektről, amiben az egész országból csak tíz iskola vesz részt. Az Oktatásfejlesztési és Kutatási Intézet által koordinált tananyag-, tantárgy-, és tankönyvfejlesztés egyik bázisintézményének lenni országos elismerését jelenti az iskolánkban folytatott természettudományos képzésnek és tehetséggondozásnak.

Szénási Tibor biológia-kémia szakos vezetőtanár és a tehetséggondozó műhely néhány diákja látványos kísérletekkel demonstrálták a kémiai energia átalakításának lehetőségeit (pl. galvánelem, lőgyapot, termitreakció, stb.).

A jóhangulatú és látványos konferencia után az érdeklődők megtekintették az újonnan felszerelt környezetanalitikai és boranalitikai laboratóriumot, ahol Fakla Ida laborvezető mutatta be a műszereket működés közben.

A kistérségből és a megyéből meghívtunk minden intézményt, akik a tehetséggondozásban érintettek, vagy számításba jöhetnek. Akik megtiszteltek bennünket részvételükkel, az elragadtatás hangján szóltak a látottakról és gratuláltak eredményeinkhez. A felsőoktatási intézmények képviselői jelezték, hogy a következő konferencián feltétlen részt kívánnak venni és szívesen dolgoznak továbbra is együtt intézményünkkel a természettudományos tehetségfejlesztés területén.


Dr. Dankó József

a komplex természettudományos bázisintézmény és műhely szakmai vezetője