|
|
|
|
|
|
|
Fenyves Ösztöndíj (Kossuth Klub, Florida) |
|
|
|
|
A Tokaji Ferenc Gimnázium három tanulója kapott amerikai ösztöndíjat kedd délelőtt. A megkeresés e-mailen érkezett először – sorolja Dankóné Patkó Kornélia az intézmény igazgatója – és el kell mondjam, nem igazán hittem el a leírtakat, lévén sok az átverés manapság. A többszöri levélváltás azonban kezdett meggyőzni, összeült az igazgatótanács és közös döntés alapján választottuk ki a díjazottakat. Ennek megfelelően Tóth Fanni, Bacsúr Éva és Takács Attila mellett tettük le voksunkat, a diákok kimagasló eredményeket értek el minden évfolyamon, országos versenyeken, pályázatokon szerepeltek az élmezőnyben. Segítségnyújtás a cél A Magyar-Amerikai Kulturális Szövetségen belül Floridában működik a sarasotai Kossuth Klub. Ennek volt tagja Fenyves Gizella, aki Tokajban született és kilencvenkét éves korában, most februárban hunyt el. - Emlékét ápolva hoztuk létre a Fenyves Ösztöndíjat – mondta lapunknak Kisvarsányiné Bognár Éva az amerikai klub elnöke, aki az ugyancsak tokaji születésű férjével, Kisvarsányi Gézával együtt érkezett Floridából a borok fővárosába. – Kézenfekvőnek tűnt, hogy tokaji diákokat választottunk kedvezményezetteknek. A Kossuth Klub egyébként is célul tűzte ki a magyar kultúra szélesebb körű megismertetését Amerikában, Magyarország iskoláinak, kulturális intézményeinek a támogatását, a Kárpát-medencében élő magyar kisebbség emberi jogainak az érvényesítését. – A három diák személyesen vehette át egyszeri ösztöndíjat az amerikaiaktól, majd bemutatták nekik az iskolát, illetve Tokaj nevezetességeit. Serfőző László Borsod Online www.boon.hu
|
|
|
|
|
|
|
|