Többéves előkészítő munka után szeptembertől kínai nyelvet is tanulhatnak a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulói.
Magyarország és Kína erősödő gazdasági kapcsolata kitartóvá tette elhatározásunkat a kínai nyelv bevezetésére. Nagyon kevés nyelvtanár érkezik Magyarországra, így nagyon örültünk a június végén érkezett válasznak, bekerültünk a támogatott intézmények közé. A válasznak azért is nagyon örültünk, mert Magyarországon eddig egyetemek, főiskolák kapták meg ezt a lehetőséget, mi az elsők között kaptunk középiskolaként nyelvtanárt.
Augusztus végén érkezik Kínából, Liaoning tartományból a nyelvtanárnő, akinek megérkezését nagyon várjuk. Ősszel a kínai nyelv és a kínai kultúra bemutatására, népszerűsítésére iskolánkban nyílt napot szervezünk.
A 2012/2013-as tanévben még csak szakkörben ismerkedhetnek a tanulók a kínai nyelvvel és kultúrával az angol nyelv segítségével. A 9. évfolyam beiratkozásakor a diákok és a szülők örömmel fogadták az intézményünk által kínált új lehetőséget. A felsőbb évfolyamosokat az interneten keresztül tájékoztattuk, nekik is lehetőségük van a nyelvtanulásra.
Szakköri foglalkozásra invitáljuk a Tokaj és Térsége Tehetségsegítő Tanács (TTTST) általános iskoláinak (II. Rákóczi Ferenc ANOI, Tarcal, Rakamaz, Tiszanagyfalu, Gávavencsellő) tanulóit is.
A következő tanévtől már második idegen nyelvként is választhatják a gimnazistáink, míg a szakközépiskolásaink későbbiekben is szakköri keretekben foglalkozhatnak a kínai nyelvvel.
Szakköri keretek között tanulhatják még diákjaink az oroszt, latint és a franciát megfelelő számú jelentkezés esetén, kiegészítve az órai keretek között elsajátítható angol és német idegen nyelvi kínálatot.

Dr. Dankóné Patkó Kornélia
igazgató

Betű méretezése
Kontraszt