Történelmi jelentőségű látogatást tett Áder János köztársasági elnök 2015. október 5-én a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában. A rendezvény apropója az az Élő bolygónk kampány, amelyhez iskolánk már májusban – az országban első középiskolaként – csatlakozott. Környezetvédelmi szakközépiskolaként és szakképzést folytató intézményként, környezeti nevelési mintaiskolaként, örökös ökoiskolaként nem volt kérdés a kezdeményezés támogatása, hiszen mindennapjaink fontos része az az eszmeiség, amelyet az államfő, és rajta keresztül Magyarország is képvisel.

A program megismerése után a teljes nevelőtestület, és a pedagógusok segítségével valamennyi diákunk csatlakozott a felhíváshoz. Elhatározásunkat motiválta Ban Ki-moon ENSZ főtitkár május 27-én Brüsszelben tartott beszéde, amelyben a fiatalokat szólította meg, és emelte ki központi szerepüket a nemzetközi fejlesztésben és kooperációban. A 28 tagállam 7-7 iskolája élőben lehetett részese a közvetítésnek. Magyarországról az EMMI Köznevelési-stratégiai főosztályának és a Külgazdasági és Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési Főosztályának döntése alapján a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola volt ezek egyike, amire nagyon büszkék vagyunk.

A közvetítéssel egy időben iskolánk 6 tanulója és négy tanára Portugáliában vett részt a két éven át öt ország részvételével megvalósított „Szembenézés a XXI. századi éghajlatváltozással” témát feldolgozó Comenius projekt zárásán.

A folytatásban június elején a lengyelországi Cieszyn-ben, a XVII. Nemzetközi Junior Öko-expert Projekt záró rendezvényén levetítettük Ban Ki-moon fenntarthatóságra vonatkozó felhívását, és partnereink figyelmébe ajánlottuk az elgondolás támogatását.

A nyár folyamán figyelemmel kísértük a kampány haladását. Meglepődve tapasztaltuk, hogy az általunk vártnál kisebb az aktivitás, hiszen a nyár végéig mindössze 19 önkormányzat, 5 közgyűlés, 11 szakmai szervezet, 26 civil szervezet, 1 vállalat, 5 közintézmény – ebből 1 könyvtár, 3 egyetem és 1 középiskola -, továbbá egyházi intézmények, hivatalos személyek, fesztiválok csatlakoztak a megmozduláshoz. Rajtunk kívül más köznevelési intézmény nem szerepelt a támogatók között, s mi nagy örömmel tettünk eleget a Köztársasági Elnöki Hivatal munkatársai kérésének, hogy osszuk meg tapasztalatainkat, bevált módszereinket a mozgósítás elősegítése érdekében. Elsőként Kőrösi Csaba, a Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság Igazgatója fogadta iskolánk képviselőit, Horváthné Bócsi Ildikót, Fakla Idát és Molnárné Tóth Erikát. Nagy segítségünkre volt Posta György polgármester úr és Tokaj város képviselőtestülete, akik rendelkezésünkre bocsátották a hivatal autóját és sofőrjét.

A Sándor-palotában tett látogatás során óriási megtiszteltetésként értesültünk arról, hogy felvetődött annak gondolata, hogy Igazgató Úr és Köztársasági Elnök Úr ellátogat iskolánkba, s így személyesen is megmutathatjuk azt a munkát, amelyet az elmúlt évtizedekben végeztünk, és az országos szerepvállalás melletti elkötelezettségünkről is biztosítottuk vendéglátóinkat.

A folytatást mi magunk is alig tudjuk elhinni: október 5-én az államfő ellátogatott iskolánkba. Mint minden napunk, ez a hétfő is zsúfolt volt, hiszen délelőtt első nyílt napunkat tartottuk iskolánkban, amit már szeptember elején meghirdettünk. Úgy gondoltuk, nem mondjuk le a pályaválasztók és iskolánk számára is fontos lehetőséget, hiszen nevelőtestületünk annyiszor bizonyította már, hogy több komoly és fontos rendezvény párhuzamos lebonyolítását is kiválóan megoldja.

A 12.30-kor kezdődő eseményre nagyon készültünk. Iskolánk tanulói sok-sok képpel illusztrálva mutatták be Tokaj-Hegyalja fővárosát, Tokajt, valamint iskolánk történetét, a közös munkánkat. Áder János megtekintette Takács Ádám 11. B, biológia tagozatos diák által készített prezit, amit szeptember elején elküldtünk a partner általános iskoláknak, hogy ezzel is ösztönözzük valamennyi iskolás korosztályt, és rajtuk keresztül a szülőket is a programhoz való csatlakozásra. A bemutatkozás után Horváthné Bócsi Ildikó igazgatóhelyettes szólt arról, hogy miért fontos a környezettudatosság, a klímavédelem ügye valamennyi pedagógus számára. Ezt követően az intézményvezető átadta Magyarország Köztársasági Elnökének az iskola jelképes kulcsát kifejezve ezzel, hogy az intézmény tiszteletbeli polgáraként mindig szívesen látják és szeretettel várják az államfőt Tokajban.

Majd Áder János Elnök Úr vezetésével interaktív kvízjátékban vett részt három tanulónk.

Az eseményen a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola tanulói kérdezhették a klímavédelem aktuális kérdéseiről és problémáiról az államfőt, aki minden kérdésre válaszolt.

A találkozón hangzott el a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola országos felhívása, amelyben valamennyi magyarországi köznevelési intézményt és egyetemet csatlakozásra szólított fel az intézmény vezetője.

A felhívás hatására a MOL és az OTP Bank 6-6 millió forintos felajánlásának köszönhetően az ország minden középiskolája – a kampányban történő részvételével – versenyezhet a több millió forintos díjakért. A Köztársasági Elnök és a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola felhívása a KEH segítségével 2015. október 16-án eljutott az érintett középiskolákba.

Annak érdekében, hogy a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola is részt vehessen a versenyben, nekünk, illetve a május óta kezdeményezésünkre már csatlakozóknak újra regisztrálniuk kell az iskolánkhoz rendelt belépőkapun:

www.elobolygonk.hu/?/tokaj/tokaji_ferenc

Kérem azokat a kedves szülőket, eddigi és új támogatóinkat, hogy a fenti linken regisztrációjukkal támogassák ezt a nagyon fontos nemzetközi ügyet és növeljék iskolánk nyerési esélyeit.

Célunk természetesen a 6 millió forintos fődíj, amelyben a tanulói létszámához viszonyítva a legmagasabb klímavoksarányt elérő középiskola részesül. A nyereményt az adott középiskola a saját döntése alapján szabadon használhatja föl bármely olyan célra és/vagy fejlesztésre, amely összhangban van a környezeti fenntarthatóság és ökotudatosság eszméivel és értékeivel. A mi elképzelésünk már megvan arra vonatkozóan, hogyan fordítanánk ezt az összeget egy olyan célra, amellyel a pályázati kiírásban szereplő eszmék megvalósítását valamennyi köznevelési intézmény számára megkönnyíthetnénk.

Érdekességként néhány média megjelenés a témával kapcsolatban:

  1. október 7.

http://www.mediaklikk.hu/video/ma-reggel-2015-10-07-i-adas/ 52.50-től

http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2015-10-07 8.39:35-8.45-ig

  1. október 9.

http://www.mediaklikk.hu/video/ma-reggel-2015-10-09-i-adas/ 55:25 perctől, 8.22-től

  1. október 15.

http://tv2.hu/musoraink/mokka/189436_fogjunk-ossze-a-bolygonkert.html

  1. október 15.

http://www.edupress.hu/hirek/index.php?pid=egycikk&HirID=34170

Molnárné Tóth Erika

intézményvezető

Betű méretezése
Kontraszt