Mint minden évben, az idén is megrendeztük a kilencedikes évfolyam bemutatkozó műsorát. Igaz, rendhagyó módon, mert ez is része volt december 7-én a szombat délelőtti programjainknak. Így a szülők, általános iskolai tanárok mellett a felsőbb évesek is teljes létszámban láthatták a „kicsik” szárnypróbálgatását, tapssal buzdítva őket.

Az osztályok hetek óta izgatottan készültek erre a megmérettetésre, táncokat tanultak be, jelmezeket terveztek, kellékeket készítettek. Minden osztály maga koreografálta és tanulta be a produkciókat, természetesen osztályfőnökeik segítségével, akik között van, aki az első, van, aki a „sokadik” osztályával lépett színpadra. A műsorok híven tükrözték sokszínű iskolánk kreatív, vidám diákjainak egyéniségét, egyediségét.

Az osztályok mindegyike egy-egy táncot mutatott be: modern és hagyományos stílusú egyaránt szerepelt a repertoárban. A bátrabbak még szólótánccal is próbálkoztak.

Nagyon jól sikerült a délelőttnek ez a része is, a diákok jól szórakoztak, a szülők pedig büszkék voltak gyerekeikre.

Kívánunk a kilencedik évfolyam minden tanulójának jó osztályközösséget, felejthetetlen négy évet iskolánkban! Reméljük, valóra váltják álmaikat a gimnáziumi-szakközépiskolai évek alatt.

Tóthné Móra Melinda
osztályfőnöki-munkaközösség vezető

Betű méretezése
Kontraszt