vissza

Gimis győzelem a Csuka-kupán!


A Tiszadobi Gyermekváros Diákönkormányzata immáron hagyományosnak számító horgászversenyét a gyermekváros területén található Tisza-holtágon rendezte meg. Az előző évi versenyek mind közvetlen a kastély alatti területen kerültek megrendezésre, amely ugyan rendkívül szép terület, azonban annál egyenetlenebb pálya a horgászat szempontjából. Idén a rendezőség a holtág közepén található keresztgátra vitte a versenyt, mivel az eddigi pályán a part menti növényzetet nem kívánt mértékben kellett volna kiszedni a sikeres lebonyolítás érdekében. Az új helyszín tökéletes versenypályának bizonyult. Egyenlő távolság egyenletes vízszakasz, egyenlő esélyek. Mindenki a MOHOSZ szabályoknak megfelelően két bottal horgászhatott. Évek során szerzett tapasztalatunk azt mutatta, hogy a két bot közül csak az egyikkel kell kimondottan ragadozó halra horgászni, míg a másikkal a biztosabb eredmény elérése miatt érdemes keszegezni. Horgászatunk során ezt alkalmaztuk, és mint kiderült ez volt a nyerő taktika.

Diákjaink kitartó, ügyes horgászatának meg is lett az eredménye, hiszen mind egyéniben, mind csapatversenyben szép eredményt értünk el. A csapateredmény a fogott súlyok átlagolásával alakult ki, melyben a mi csapatunk lett az első. Az egyéni eredményhirdetés alapján első lett a mezőnyben Hegymegi Tibor (összes fogott súlya 2kg 40 deka), második Türk Gábor (2kg), ötödik Nagy-Kovács Marci (1kg 10 deka).


Köszönet a gyermekváros lelkes szervezőinek a színvonalas és kitartó munkáért, amit már évek óta tapasztalunk. Köszönet a gazdag díjazásért, a finom ebédért, és a jó hangulatért.

Reméljük, jövőre megvédhetjük az elnyert kupát, tovább gazdagítva ez által lelkes csapatunk eredményét.


Pataki Zsolt
Kísérőtanár