Drámai hulladék – a színpadon is

3_kepA nagy múltra visszatekintő Rakamazi Idegen nyelvi Drámafesztiválon a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakgimnázium már számos alkalommal szerepelt német nyelvű színdarabbal. Ebben az évben sem volt ez másként. A XV. alkalommal, 2019. április 30-án megrendezett Drámafesztiválon a 9.B  osztály  képviselte iskolánkat. Napjaink egyik kulcsfontosságú témáját dolgoztuk fel „Dramatischer Müll- avagy Drámai hulladék” címmel egy NTP-s pályázat keretében. Rendhagyó módon ez alkalommal is német nyelven. A felkészülés során nagyon jól éreztük magunkat, a próbák remek hangulatban teltek. Az osztály 15 tagja így módon nem csupán a környezetvédelemhez és a német nyelvhez került közelebb, de egymáshoz is. Még jobban összekovácsolta a felkészülés az osztályt. A színdarabunkat osztályfőnökünk, Levik Regina tanárnő írta és rendezte.

Színpadképünk sok nézőben ismerős jelenetet idézett fel, hiszen eldobott szeméttel sajnos nagyon sok helyen találkozunk. Észre sem vesszünk, de hétköznapi tevékenységeink során számtalanszor esünk abba a hibába, hogy egy-egy tárgyat, már feleslegessé váló használati eszközt a kukába dobunk, anélkül, hogy arra gondolnánk, mások számára az még hasznos lehet. Színdarabunkban többek között erre is szerettük volna felhívni a nézők figyelmét. A nap végén jó volt hallgatni a szakmai zsűri elismerő szavait a „Dramatischer Müll” című darabunkról, akik kiemelték a téma aktualitását. Előadásunk egyik szereplőjét, Koromházi Mátét a Drámafesztivál zsűrije a legjobb férfi mellékszereplő díjban részesítette.

Szereplők: Szász Noémi, Feith Dániel, Varga Petra, Radóczi Zsaklin, Koromházi Máté, Balogh Martin, Nagy Dominik, Kis Dominika, Nagy Nóra, Bankó Cintia, Prill Hanna, Handa Virág, Szabó Judit, Tóth Gerda, Kovács Rebeka.

Nagy Nóra, Szász Noémi
9.B

Hozzászólások lezárva.