A TFG-ben hagyomány, hogy így a felsőoktatási jelentkezési határidők közeledtével azok az egyetemek és főiskolák, amikkel évek óta jó kapcsolatokat ápolunk eljönnek hozzánk. A diákjaink szívesen választják ezeket az intézményeket és ott tárt karokkal várják őket. Látogatásuk fő célja az, hogy mintegy 2 órában átadják azokat az ismereteket, amik ahhoz szükségesek, hogy minden diák megtalálja a számára kedvező szakot, jobban megismerje a jelentkezés feltételeit.
Az idei tanévben 2013. január 7-én a szokásosnál nagyobb volt a várakozás, hiszen a keretszámok körüli herce-hurca, a fizetős és az államilag finanszírozott képzések, szakok alakulása a mai napig nem zárult le teljes mértékben. Nemcsak a 18 éves diákok nem látnak tisztán, hanem az őket bölcsen terelgetni próbáló szülők sem. Ezen próbáltunk tehát segíteni, hogy olyan előadókat és felsőoktatási intézményeket hívtunk meg az iskolába, akik szavára lehet adni, akik jó tanácsaikkal, hasznos ötleteikkel sikeresebbé tehetik a felsőoktatási jelentkezéseket.
Örömünkre szolgált, hogy olyan felsőoktatási intézetek képviselői jöttek el, amelyek kiváló szakmai irányítói, a tudás megfelelő átadói lehetnek az oda jelentkező diákoknak. Itt volt a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karáról Dr. Szoboszlai Katalin főiskolai docens, a Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékről Dr. Szabó Gergely, egyetemi adjunktus, az Állam és Jogtudományi Karról Dr. Barta Attila. Külön öröm, hogy az egri Eszterházy Károly Főiskola Kémia Tanszékéről Murányi Zoltán, a Turizmus Tanszékről Dr. Kovács Tibor tanszékvezető, Országh Ákos EKF TIK Hallgatói Centrum igazgatója, Dr. Vermes Albert tanszékvezető az Anglisztika Tanszékről, Dr. Gaál Gabriella a Neveléstudományi Tanszékről, Dr. Murányiné dr. Zagyvai Márta, főiskolai docens a Német Nyelv és Irodalom tanszékről, és Dr. Honfi László, tanszékvezető a Sporttudományi Intézetből látogatott el hozzánk. A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karáról Dr. Czap László, dékánhelyettes, a Comenius Tanítóképző Főiskolai Karról pedig Síposné Majtényi Andrea, dékáni hivatalvezető és Dr. Hegedűs László, dékán tartott tartalmas bemutatót és előadást. Ambrus Andrea és Lefler Péter a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola Agrár és Környezettudományi Intézetéből, míg Csomós Tamás adjunktus az ÉMOR-TISZK által kínált lehetőségeket ismertette. A Nyíregyházi Főiskola Környezettudományi Intézetét Dr. Hörcsik T. Zsolt, főiskolai docens, míg a Tanulmányi és Felvételi Osztályt Molnárné J. Melinda képviselte. A Közszolgálati Egyetemet és a Magyar Honvédség Központi Nyilvántartó Parancsnokságát Vaskó Istvánné zászlós és Novodomszki János zászlós képviselte.
Az előadásokat hagyományaink szerint tudományterületenként külön-külön helyszíneket biztosítottunk. Fontosnak tartjuk, hogy végzőseink mellett már a 11. évfolyam tanulói is részt vehessenek ezeken az ismertetőkön, hiszen a pályaorientáció jegyében már most olyan benyomásokat kell szerezniük, melyek mentén szervezhetik a maradék középiskolai tanulmányaikat. Azt tapasztaltuk, hogy a katonai és a rendészeti felsőoktatás, a műszaki mérnöki és informatikai pálya, a természettudományos pálya iránt óriási az érdeklődés, de jelentős tömegeket mozgatott meg a pedagógia- szociális irány is. Ezekben az előadókban és termekben még a „csilláron is diákok lógtak”, olyan sok volt az érdeklődő.
Az előadásokat követő beszélgetésekben az előadók lelkesen számoltak be az aktív érdeklődésekről, a sok-sok kérdésről és hozzászólásról. Ez megerősített bennünket abban a hitünkben, hogy hasznos és célravezető az, hogy az iskola falai közé hozzuk be (ha csak 1-2 órára is) a felsőoktatást, hiszen a saját, jól ismert környezetükben a diákok bátrabbak, felszabadultabbak és ennek megfelelően jól kérdeznek, hasznukra válnak a tájékoztatók.
Szeretnénk megköszönni a felsőoktatási intézmények képviselőinek, hogy ránk szánták az idejüket, és olyan információkkal is ellátták diákjainkat, amelyeket felsőoktatási intézménytől függetlenül bárhol hasznosítani tudnak.

Pataki Zsolt
igazgatóhelyettes

Betű méretezése
Kontraszt