Felvételi GYIK (gyakran ismételt kérdések)
  1. Bámire is jelentkezem a TFG-be, minden szakra kell központit írnom?

Nem. Központi magyar nyelv írásbeli megírása a gimnáziumi osztályokba való jelentkezéskor kötelező.

  1. Mekkora pontszámtól lehet bejutnom arra a szakra, amely iránt érdeklődőm?

Ez mindig attól függ, milyen a „mezőny”. Nem kell elcsüggedni egy közepesen sikerült felvételi esetén sem, azt javasoljuk, hogy több szakot is jelölj meg, így nagyobb az esélyed az iskolánkba bekerüléshez!

  1. Mi az a technikum?

Az új szakképzési rendszerben a szakmák megszerzése iskolai rendszerű képzésben valósul meg: az ötéves technikumban érettségi és technikusi szintű szakképzettség szerezhető. A technikumban az első két évben a széles alapozású ágazati ismereteket sajátítják el a tanulók, majd ágazati alapvizsgát tesznek. A 10. évfolyam végén, ágazaton belül szakmát választanak és lehetőség szerint duális képzésben folytatják tanulmányaikat.

  1. Milyen ösztöndíjra leszek jogosult, ha a technikumi osztályba járok?

Minden szakképzésben részt vevő tanulónak tanulmányi eredménytől függő mértékű ösztöndíj jár. Az ösztöndíj alapjának a tanév első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) egyhavi összege tekintendő, az ösztöndíj havi összege ennek százalékában kerül meghatározásra. Az idei évben ez azt jelenti, hogy a technikumok 9-10. évfolyamán minden tanuló havi 8500 forint összegű ösztöndíjat kap. Technikumban a 11. évfolyammal kezdődően a tanulók tanulmányi eredménytől függően akár havi 10 és 50 ezer forint közötti összegben részesülhetnek, ha valamilyen okból duális képzésben nem vesznek részt.

  1. Mi az a pályakezdési juttatás, és mikor kapom meg a technikumban?

Az ösztöndíj egy része pályakezdési juttatásként kerül kifizetésre, melyre akkor jogosult a tanuló, ha sikeresen befejezi a képzést és szakmát szerez, tehát az 5. év végén! Ennek mértéke 150 ezer forinttól 300 ezerig terjedhet, a szakmai vizsga eredményétől függően.

  1. Mi az a duális képzés?

A duális képzés olyan középfokú szakképzési forma, amely során az intézményben, illetve a munkaerő-piaci szereplőknél, vállalatoknál, cégeknél folyó szakmai oktatás párhuzamosan, egymást kiegészítve történik. Duális képzésben a szakmai képzést biztosító vállalatnál a tanuló gyakorlatot szerez, megismeri a vállalati kultúrát és versenyképes tudással és gyakorlattal lép a munkaerőpiacra a tanulmányai befejezése után.

  1. Van nyári gyakorlat az iskolai képzéseim során?

A gimnáziumoknál jellemzően nincs, a technikumi és a szakgimnáziumi osztályoknál a szakmától függően lehetnek!

  • Gazdálkodás és menedzsment szakon nincs
  • Informatikai rendszer és alkalmazásüzemeltető szakon nincs
  • Környezetvédelmi technikus szakon a 11. évfolyam végén 70 óra
  • Közszolgálati technikus szakon a 11. és a 12. évfolyam végén is 35-35 óra.
  • Fitness wellnes instruktor szakon a 11. és a 12. évfolyam végén is 35-35 óra.
  1. Hány idegen nyelvet kell tanulnom a gimnáziumban?

2-őt!

  1. Hány idegen nyelvet kell tanulnom a technikumban?

1-et!

  1. Hány idegen nyelvet kell tanulnom a szakgimnáziumban (a pedagógia ágazaton)?

1-et!

  1. Milyen nyelvek közül lehet választani?

Első nyelvként angol és német, második nyelvként gimnáziumban az előzőken kívül a francia és a kínai nyelv választható. Szakkör formájában lehetőséget biztosítunk az orosz nyelv tanulására is.

További kérdéseket a tfg@szerencsiszc.hu email címre tud feltenni!

Betű méretezése
Kontraszt