2022. március 22-én kedden sokadik alkalommal utaztunk el vonattal a Szerencsi SzC Tokaji Ferenc Technikum, Szakgimnázium és Gimnázium 9.A, 9.B, és 12.A osztály tanulóiként Nyíregyházára. Csapatunkat Patakiné Litva Boglárka Judit és Levik Regina tanárnők vezették. Utazásunk célja egy ingyenes német nyelvű filmvetítés volt, amit a Goethe Intézet biztosított számunkra a Krúdy Art Moziban. A pandémia alatt sajnos az épület is zárva tartott, ezért is örültünk nagyon, mikor németórán megkaptuk a hírt, hogy újra mehetünk. Ezeket a lehetőségeket minden ősszel és tavasszal meghirdetik, amelyet mi igyekszünk is kihasználni, mivel mindig remek ezeknek az eseményeknek az atmoszférája: a filmek lendületesek, fiatalosak; a diákok és a tanárok kapcsolata feloldódik az iskola falain kívül; valamint természetesen a német nyelvet is gyakoroljuk a műsorok feliratának és nyelvének köszönhetően.

A mostani vetítésen az „Into the Beat- Dein Herz tanzt” című filmet nézhettük meg, amelynek kezdete előtt sor került a szokásos tombolasorsolásra. Nyerhettünk noteszeket tollakkal, fülhallgatókat, valamint tornazsákokat, s a mi csapatunk ezekből sokat bezsebelt. A filmben egy lányt ismerhettünk meg, aki eddig balerina volt, de rájött, hogy a szíve a hiphop felé húz. Természetesen a lányra a táncnak köszönhetően a szerelem is rátalált.

A film nyelvezete rendkívül jó volt: mindenki értette a cselekményt, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy a vetítőteremből kifelé jövet egyből elkezdtük megtárgyalni a szereplőket és a történéseket, és a beszélgetéseinkből az derült ki, mindenki tetszését elnyerte a mozifilm.

A hazaút épp olyan nyüzsgő volt, mint az egész programunk. A hangulat egész délután és este remek volt, friss élményekkel gazdagodva, boldogan ültünk fel a vonatra, és indultunk haza.

Demeter Rozália Júlia

12.A osztályos tanuló

Betű méretezése
Kontraszt