|
|
Gimis gólyák (gólyatábor diákszemmel…) |
|
|||
|
|
Táborunk a kezdeti nehézségeket hivatott legyőzni. Reméltük, hogy iskolakezdéskor már nem annyira szorongva, sokkal inkább örömmel lépik át az ismeretlen küszöböt, mely az iskolával való ismerkedéssel kezdődő, majd városnézéssel folytatódó programsorozat után nem is olyan idegen. Az első napot ez ki is töltötte. Este a tarcali Harlequin színjátszó-kör színvonalas előadását és a lelkes elsős ajkakról zengő gólya-esküt láthattuk, hallhattuk, végül Karaoke-partyn szórakozhattunk. A kezdeti bátortalanságot eloszlatta tanáraink nagysikerű előadása… A hajnali ébresztő (4:30 – riasztó), és az azt követő reggeli torna (futás a vasútállomásra, Miskolcra és Nyíregyházára legközelebb induló vonatok keresése a menetrendben) reméljük nem válik rendszeressé, annál inkább szokássá nőhetné ki magát a Kopaszra vezető túra, melynek az esőfelhők sem állhatták útját. Ennek során a Tokaji Természetvédelmi Egyesület (TOTEM) által kiépített Borostyán Tanösvényt jártuk végig. Kis pihenő után vetélkedő következett, számos szórakoztató feladattal (pl.: posztoló rendőr, derelyevágó, gimnáziumi tanár stb. gyűjtése a városban), majd „a rock gyermekei” Stinky Fish koncerten tombolhatták ki magukat. A fáradtság és a jó éjszaka garantálására az éjjel még egyszer neki vágtunk a hegynek, tájékozódási verseny ürügyén. A hajnal ismét meglepetést hozott gerjedő mikrofon és szótölcsér képében, mely az újabb reggeli tornára toborzott… S ha valaki az előző napi gyűjtögetésben alul maradt, az harmadnapon visszavághatott a (szó szerinti) forró csoki evős, szappanos WC-papírral célba dobálós, kézzel-lábbal szóda ivós, ordítós (…) versenyen! Érdemes volt igyekezni, hiszen a legjobbak tortát-csokit és hasonló finomságokat érdemeltek. Azt hiszem célunkat sikerült elérni: augusztus 24-én nem egyéneket engedtünk haza, hanem egy társaságot. Egy olyan társaságot mely akkor és ott kovácsolódott. Reméljük, hogy ők 113-an a következő négy évére vonatkozóan meghatározó élménnyel gazdagodtak. Takács Attila „diákfelügyelő”
Gólyatábor 2005. augusztus 22-től 24-ig a Tokaji Ferenc Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium gólyatábort tartott, melyre mintegy 110 elsős diák jelentkezett. A gólyák a kollégiumban kaptak szállást. Így a leendő kollégisták szokhatták az új „otthonukat”, a tokaji diákok pedig betekintést nyerhettek a kollégiumi életbe. Az első napon körbevezettük a gólyákat az iskolában és a városban. Este karaoke-partyt tartottunk, ami döcögősen indult, de a végére mindenki belejött az éneklésbe. Úgy gondolom, ezt mind a gólyák, mind pedig a szervező tanárok és diákok élvezték. A második napon némi fennakadást okozott az esős idő, így a hegyre csak a biológia és környezetvédelem szakos diákokat vittük. A többiek a kollégiumban foglalták el magukat, amíg ők a hegyen csúszkáltak a sárban. Délutánra egész szép idő kerekedett, így teljesen zökkenőmentesen zajlott a vetélkedő. A csoportok rendkívül ügyesen gyűjtötték az érett(len) szőlőt, Kiss doki igazolását és a posztoló rendőrt (bár ez utóbbi nem mindenkinek sikerült)… Vacsora után Stinky Fish húzta a talpalávalót. A koncert után nem sokkal indult el az első csapat a hegyre, éjszakai túrára. Próbára tettük elsőseinket, mert e túrán tanári felügyelet nem volt. A túra éjfélre fejeződött be. Már mindannyian nagyon fáradtak voltunk, de hogy felejthetetlenné tegyük a táborozást, hajnali tornával kezdtük a napot. Szerda délelőtt befejeztük a vetélkedőt, ahol üvöltő versenytől kezdve a tojásdobálásig minden volt. A jutalom nem maradt el, a győztes csoport tagjai egy tortával lettek gazdagabbak, a többiek, pedig sok élménnyel, tapasztalattal és baráttal. Úgy gondolom mindenki jól érezte magát, és reméljük, hogy a jövő évi gólyatáborba még ettől is többen fognak jelentkezni.
„Sugi”
|
|
|||
|
|
|
|
|||