Gymnasium Trittau – TFG

Egy kapcsolat túl a harmadik x-en

Az idei tanév 19 TFG-s diák és két kísérő tanára számára különlegesen kezdődött, hiszen szeptember 1. és 8. között a több mint 30 éves múltra visszatekintő németországi testvérgimnáziumunkban, Trittauban tölthetett el egy felejthetetlen hetet. Iskolánk egyetlen olyan állandó kapcsolata ez, amely családos elszállásolással lehetővé teszi, hogy az utazók barátságokat kössenek és beilleszkedjenek a német mindennapokba, valamint tanórákon vegyenek részt. A cserediák programban részt vevők már utazásuk előtt felvették a kapcsolatot a német diákokkal, így a repülőtéren már ismerősként üdvözölték egymást, majd egy teljes napot töltöttek el német családjaikkal. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy Trittau polgármestere személyesen fogadta és látta vendégül csoportunkat az önkormányzat épületében és mutatta be a településüket. Különleges figyelmességét annak is köszönhetjük, hogy fiatalként ő szintén résztvevője volt a diákcsereprogramnak. Trittau remek fekvésű, hangulatos hely, ahol a történelmi múlt összekapcsolódik egy modern város lehetőségeivel. Lübeck és Hamburg közelsége miatt is kedvelt település. A magyar diákok a német tanulók segítségével fedezhették fel Trittau nevezetességeit, különleges helyeit.

A Trittau Gimnázium tanárai által szervezett programok nem csupán nyelvtudásunkat gazdagították, de országismereti témába is betekintést kaptunk. Egy teljes napot töltöttünk el Hamburgban, a hatalmas kikötőjéről, a megannyi hajójáról, templomáról és a pár éve megnyílt, a turisták számára is megtekinthető Elbphilharmoniejáról híres Hanza városban. Ellátogattunk a festői szépségű Lübeckbe is, mely évszázadokig a Hanza-szövetség központja volt, és építészeti öröksége miatt a Világörökség része. A város jelképe, a Holstentor (az egykori négy városkapu egyike) és a lübecki marcipánmúzeumban tett látogatás és kézműves foglalkozás mindnyájunk számára felejthetetlen élmény marad. Kincseik között számunkra az egyik legnagyobb értékű a tenger. Travemündében az Északi-tenger hideg vize sem riaszthatott el minket a fürdéstől, a Beach feeling magával ragadott minket.

Az iskolai életbe is hasznos volt betekinteni, irodalom órát, matematikát, ének, spanyol és angol órát láttunk, sőt bekapcsolódtunk az órai interaktív játékokba. Magyarul tanítottuk a német diákokat és a közös éneklés is szép emlék marad.

Ottlétünk során a sport is helyet kapott, hiszen a Trittautól 5 km-re fekvő Lütjensee nevű településre eltúrázva a golfot próbálhatták ki a diákok. Utolsó délutánunkon vendéglátóink német hagyományhoz híven grillpartin búcsúztak el tőlünk, várva a jövő évi találkozást a TFG-ben, Tokajban.

Dobrosi Ágnes és Levik Regina
német nyelvtanárok

Hozzászólások lezárva.