201603231471Ünnepre hangoló, nyuszicsalogató meglepetéssel készült iskolánk 9. D pedagógia tagozatos osztálya, hogy a Tokaji Óvodába járó gyerekeknek örömet szerezzenek. A megelőző hetekben papírból húsvéti nyuszikat készítettek a középiskolások, miközben húsvéti műsor összeállításával is foglalkoztunk. A lelkes diákok számos ötlettel gazdagították a közös előadást: a vers, mese, ének mellett elbűvölő volt a furulya és a citera szép hangja is.

Az óvodások lelkesen figyelték a produkciókat, örömmel vették kézbe a nyuszikat és a húsvéti tojásokat is. Ezt követően közös énekre, majd játékra került sor.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Tokaji Óvoda vezetőjének és dolgozóinak, hogy lehetővé tették számunkra ezt a látogatást.

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk kicsiknek és nagyoknak egyaránt!

Dobrosi Ágnes, Gintner Tamásné Hornyák Ágnes – szakmai gyak. vezetők

Betű méretezése
Kontraszt