DSCN4943Együttműködésünk keretében március 21-én 40 diákkal látogathattuk el az IT Services Hungary debreceni központjába. Az előadásokban megismerhettük, hogy a cég milyen tevékenységekkel is foglalkozik, hogyan oldják meg, hogy világszerte olyan komoly cégek informatikai hálózatát menedzselik, mint a Shell, BP, Ikea, BMV vagy a Daimler.

Az egyes helyszínek látogatásakor a konkrét tevékenységekbe is bepillant-hatást nyertek diákjaink. Megismerhettük, hogy az ilyen komoly felelősséggel járó feladatokat szervezetten, precízen együtt dolgozó csoportok tudják megoldani. Bízunk benne, hogy hamarosan a mi diákjaink is részesei lehetnek ennek a gépezetnek.

Az SzSzC Tokaji Ferenc Gimnáziumában és Szakgimnáziumában szeretnénk megmutatni ennek a lehetőségét már a középiskolás években, és az érettségi utáni képzésben is, együttműködve a legnagyobb magyar informatikai szolgáltató céggel, az ITSH-val.

Betű méretezése
Kontraszt