Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola Korszerű Felszereléséért Alapítvány

Székhely: 3910, Tokaj, Bajcsy Zs.u.18-20.

Kuratórium elnök: Pataki Zsolt
Kuratórium elnökhelyettese: Molnárné Tóth Erika
Kuratórium titkára: Kunné Hubai Gyöngyi
Kuratórium tagok: Fakla Ida, Szénási Tibor

Társadalmi szervezet nyilvántartási száma (Megyei nyilvántartási szám (szám/év): 863 / 2013
A bírósági nyilvántartásba vétel végzésének száma: 15.Pk.863/1995/25.
Adószám: 18427448-1-05
Számlaszáma:

Az Alapítvány célja Alapító Okirat szerint:
–        Tokaj városban működő Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola új 16 tantermes épületének korszerű felszerelését megteremteni, illetve ha lehetséges, a környezetgazdálkodási profilhoz új szakemberek letelepedésének segítése.
–        Az alapítványtevők szükségesnek látják az új profilt felvevő szakközépiskolai oktatást korszerű környezetvédelmi eszközökkel felszerelni, hogy a szükséges gyakorlati és laboratóriumi ismereteket a tanulók iskolán belül megszerezhessék, valamint a beiskolázási körzetünk tanárainak posztgraduális képzéséhez a feltételrendszert megteremteni.
–        Nyelvtanulás, külföldi cserekapcsolatok kiépítésének segítése (tanulók kiutazáshoz történő hozzájárulás, külföldi tanulók vendéglátásához támogatás).
–        Tanulmányi és egyéb versenyek, vetélkedők szervezéséhez támogatás, nyertesek díjazása.
–        Szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása.
–        Tudományos tevékenység, kutatás.
–        Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés.
–        Kulturális tevékenység.
–        Gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek és ifjúsági érdekképviselet.

Bevételei: Jótékonysági báli bevételek, adó 1% bevételei, pályázati források, egyéni támogatások.

Az alapítvány működése napjainkban: Alapítványunk a fenti célok megvalósítása érdekében 2007-ben egy olyan, lentebb részletezett projektbe fogott bele, amely a pályázati eredmények fenntartásával 2021-ig folyamatosan meghatározó tevékenységeket követel meg a kuratórium tagságától.

Az alapítvány korábbi elnökének, Dr. Dankóné Patkó Kornéliának a vezetésével az Alapítvány kuratóriuma 2007 októberében pályázatot nyújtott be az „EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok” felé. Ennek a támogatási formának az alapja az a hozzájárulás, amit az EGT nem EU-tag országai (Norvégia, Liechtenstein és Izland) fizetnek a belső piaci részvételért. Az így képzett alapból Magyarország 5 éven keresztül évi 27 millió euró (kb. 6 milliárd forint) támogatást kapott.

Ekkor több mint 1500 pályázat érkezett be a pályázatot kezelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. A pályázatok elbírálása több lépcsőben történt, a második fordulóba a legjobb 150 pályázatot válogatták be és ezek közül végül 45 pályázat megvalósításához biztosítottak vissza nem térítendő támogatást. A projektkoncepciók értékelésének lezárása után alapítványunk „Modellértékű hulladékgazdálkodási szakképzés bevezetése norvég minta alapján a Tokaji Ferenc Gimnáziumban és Szakközépiskolában” című pályázata bejutott a 150 pályázó közé, lehetőséget kapott arra, hogy a pályáztatási folyamat második szakaszában projektként pályázzon az „EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok” program által biztosított vissza nem térítendő támogatásra, melynek során az egyik kiemelt prioritást, a környezetvédelmet célozta meg.

Fő célként – a norvég oktatási minta alapján – erősíteni szerettük volna a gyakorlati képzés arányát. Magyarországon általánosan jellemző a képzésekben az elméleti oktatás túlsúlya. Projektgazdaként felismertük annak jelentőségét, hogy a diákok gyakorlataik nagy részét gyakornokként, norvég mintára, már potenciális munkahelyükön végezzék. Pályázatunk célja az volt, hogy megteremtsük a hulladékgazdálkodó szakképzés gyakorlati központú oktatásához szükséges eszközrendszert. Az alapítvány a képzés beindításához két új helyiséget hozott létre az iskola épületének alagsorában: egy környezettechnikai mérőszobát és egy hulladékvizsgálati laboratóriumot. A képzés elindításával párhuzamosan, a pályázat keretein belül Pataki Zsolt és Fakla Ida szaktanár, pályázatírók, tananyagfejlesztést is végrehajtottak, melynek jelentős részét képezte olyan digitális és papír formátumú oktatási segédanyagok elkészítése, melyet norvég partnerünk segítségével állítottak össze. Az anyag ingyenesen elérhető a www.tfgnorveg.hu oldalon.

A norvég pályázattal a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, illetve a Tokaji Ferenc Gimnázium Korszerű Felszereléséért Alapítvány 150 millió forintos projektet valósíthatott meg a környezetvédelmi szakképzés korszerű feltételeinek megteremtéséért Tokaj Város Önkormányzatának támogatásával. A záró beszámolót az ESZA és az NFÜ 2011-ben elfogadta.

2012. őszén Dr. Dankóné Patkó Kornélia elnök lemondott, helyére a pályázat korábbi projektmenedzserét, Pataki Zsoltot kérték fel az elnöki funkció betöltésére az Alapítvány alapító tagjai. Az ő kuratóriumi tagsági helyére a pályázat fenntartási munkálataiban oroszlánrészt vállaló Fakla Idát kérték fel.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 2013. január 01-jén átvette a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium fenntartását, amelynek egyik kiemelkedő eredménye az is, hogy ezzel átvette Tokaj Város Önkormányzatától azt a kötelezettséget, hogy a pályázati eredmények fenntartásának időszakában (2011-2021) biztosítja a Hulladékgazdálkodó képzés folytatásának feltételeit.

IMG_0323