Jótékonysági bál 2005.

vissza





























A Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Szülői Szervezete, nevelőtestülete és dolgozói 2005. december 10-én 19 órától, immár 15. alkalommal rendezte meg a hagyományokkal rendelkező jótékonysági bálját. A zenét a MIX együttes szolgáltatta.

A mulatság alatt sok tombolajegy kelt el, köszönet a vásárlásért, a sok-sok értékes tombolatárgyért a nyertesek nevében is! Az adományok, felajánlások igen hasznos célt szolgálnak. A bál bevétele hozzájárul ahhoz, hogy diákjainkat korszerűbb, kényelmesebb körülmények között, jól felszerelt iskolában oktathassuk, nevelhessük. A sportcsarnokba térelválasztó függöny, mászókötél- és gyűrűtartó szerkezet kialakítására került sor.

A rendezvény támogatói voltak:

Nyizsnyik András, Laub Edina, Laczkó Erika, Kóder Kinga, Simkó Szilvia, Simkó Krisztina, Kostyánszki Rita, Kostyánszki Balázs, Zelenák Enikő, Bernáth Anikó, Bernáth Bernadett, Rostás Erzsébet, Keresztény Éva, Pirint Judit, Tóth Tímea, Bukovenszki Ádám, Nagy Nikoletta,Baráth Tibor, Onda József, Lechner István, Makkai Szabina, Horváth Nóra, Szadai György, Kéki Sándor, Takács Gréta, Harkály Mónika, Nádasdy Fruzsina, Kolozsi Ádám, Jónás Szabina, Sólyom Csilla, Bényei Andrea, Győri Szabina, Baráti Szabina, Spekker Anna, Debróczki Adrián, Jeroskovics Judit, Jeroskovics Tamás, Csepely Ivett, Vangor Dávid, Novák Ádám, Takács Attila, Hovonyecz Melinda, Hriczu Béla, Péter Ákos, Pásztor Dorottya, Fincziczki Krisztián, Gulyás Judit, Gulyás Ádám, Hidasi Lajos, Pócza István, Krakomperger Marcella, Krakomperger Márton, Zatrok Enikő, Dusik Ákos, Páll Alexandra, KaczvinszkiKitti, Császár Eszter, Lipécz Csilla, Szabó Ákos, Kornis Dorina , Oleksza Beáta, Szigeti László, Pristyák Dávid, Szabó Árpád, Szajkó Zoltán, Berta Dániel Berei Adrienn, Böszörményi Zsófia, Kóder Fruzsina, Hanák Anita, Tóth Richárd, Dozsnyák Edina, Csizmarik Edit, Zelenák Szandra, Bánóczki Dorina, Munos Ágnes, Horváth Enikő, Turbucz Eszter, Kocsis Judit,Süveges Klaudia, , Tóth Anett Németh Nóra,Lechner István,Balogh Rita, Bodnár Anita, Csősz Sándor, Gerevics Gábor, Hegymegi Éva, Kalina Réka, Kálmánczhey Kata, Kelemen Klaudia, Kóder László, Kovács Bettina, Kozák Erika, Lipécz Csilla, Skara Linda, Szabó Brigitta,Gorliczai Edit, Hekman Nikoletta, Hubai József,Kondrát Renáta, Laczkó Erika, Onda Gábor, Pálos Patricia,Pisák Dániel, Tóth Melinda, Branovits Beáta, Erős Andrea, Fejes Beáta, Horváth Orsolya, Kelemen Zsuzsa,Krajnyák Viktória, Marton Alíz, Répási Rita, Spekker Anna, Takács Gréta,Kiss Bálint, Kurucz Sándor, Szabó Máté, Ács Zsolt, Hriczu Máté, Bacsúr József, Timics Roland, , Czimre Tamás, Ember Tamás, Fábián Ákos, Szabó Viktor, Riczu Gábor Losonczki Roland, Jármi Adrienn, Prion Adrienn, Matolcsi Anita, Török Szabina, Kerülő Viktória, Battó Bálint, Szabó Anita, Orosz Tóth Mihály, Vasvári Gábor, Gothárd Balázs, Vajtó Ágnes, Kassai Gábor, Hubert Máté, Gönczi Júlia,Szolnoki Zsuzsa, Papp László, Mezei Attila,Kraninger György, Dallos Árpád, Grabica János, Márton Ádám,Götli Zsolt, Tölli Zoltán, Oszkó Attila, Lengyel Szandra, Gál László, Szűcs Bettina, Hovanyecz Melinda, Tóth Renáta, Kóczé Dávid, Juhász Adrienn, , Mezei Lili, Kedves Tünde, Horváth Nóra, Tóth Judit, Murvai Eszter, Szakolczai Hajnalka,Iski László, Leskó Gábor, , Baráth Tibor, Pápai Károly, Váradi Dániel, , Hudák Zsanett, Minczér Barbara, , Székely Kitti, Tóth Zsuzsanna,Csombók Dóra, Vinnai Tamás, Varga Attila, Türk Annamária,Subert Roland, Durst Bence, Mikó István, Szabó Gyula, Tóth László, Hangácsi Mariann, Csontos Attila, Lenkovics Lívia, Lengyel Zoltán, , Jászovics Éva, Kalmár Adrienn, Kiss Elvira, Liptai Krisztina, Szendi Szilvia,Varga Gabriella, Villás Anna,Berecz Marietta, Ferencz Gyula, Timári András, Szloboda Gábor, Lengyel Eszter, Vass Enikő, Tóth Tímea,Bartók Ilona, Dévald Balázs, Gaál Edit, Bódor Renáta, Illés Zsuzsa, Jámbrik Csilla, Fejes Brigitta,Kovács Bettina, Kardos Ákos, Muzer Erika, Kulcsár Enikő, Ulman Tímea, Béli Gábor, Ling Ágnes,Bári Mónika, Horváth Katalin, , Ács Bertalan, Balogh Georgina, Bodnár György, Cserbán Csaba, Csörsz Gábor, Holykó József, Jakab Csaba, Juhász András, Kertész András, Lengyel Dávid, Leskó Mercédesz, Marton Gábor, Molnár Tamás, Novák Rozália, Polacskó Péter, Rimár Gábor, Román Zsolt, Sallai Gerda, Soltész Csilla, Szakál Csaba, Toma Zoltán, Varga Magdolna szülei , a 11.B osztály, Tóth Ferenc I., Rácz László,Wassaermann Péter,Soltész Lajos, Dévald István, Benkő Borház, Édességbolt, Paracelsus Gyógyszertár, Keyo Divat, Kónya Béláné, Kónya Béla, Szegedi Tibor, Gorcsa György, Vass Etelka, Dr. Bárány György, Deákné Bobok Katalin, Pepenter EC, Árvai Pincészet, Makk Marci Panzió, Szabolcs Erzsébet, Csordás Sándor, Dr. Mátyásné Kenyeres Lívia, Dr, Mátyás János, Takarékszövetkezet, Bódor Andrea, Mankovics Tamás, Mirolovics Erika- Tokaj, Hornyák Pál, Mezőzombor, Bényei Miklós, Tiszaladány, Nagy Gáborné, Miskolc, Erzsébet Királyné Ált. Iskola, Rakamaz, Kocsis József, Prügy, Tokaj Coop Rt., Hegymegi Frigyes, Rakamaz,Lotti nDivat, Rakamaz, Egyetértés Coop Rt. Hajdúdorog, Colas Északkő,Tarcal, Bejó Lászlóné, Tiszaladány, Takács Miklós, Földy István, Mád, Sárosi Tibor, Sárospatak, Dr.Bényei Mikós, Debrecen, Royal Tokaj,Mád, Nádasdy József, Tiszanagyfalu, Szentmarjai Attila, Tállya, Illés Istvánné, Nyíregyháza


Köszönjük a szíves támogatást, segítséget, felajánlást!

Az intézmény nevében kellemes karácsonyi ünnepeket és örömteli új évet kívánunk:



Dr. Dankóné Patkó Kornélia

igazgató



Kornis Istvánné

a Szülői Szervezet elnöke


Makó Balázsné

igazgatóhelyettes















A tanárok énekelnek.


Szinte mindeki táncolni kezdett.






.