József Attila születésének 100. évfordulójára emlékeztünk a Gimnáziumban vissza

A Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban már hagyomány, hogy minden évben megrendezésre kerül a József Attila szavalóverseny. Az idén a kiváló költőnk születésének 100. évfordulójára emlékeztünk.

Az Április 11., a Kései sirató, az Ars poetica, az Ady emlékezete, a Bús magyar éneke, a Tiszta szívvel – és még folytathatnám a sort – már-már kihagyhatatlan darabjai e verseny repertoárjának. Mégis, az egyéni előadások újabb és újabb érzésekkel, benyomásokkal telítették meg a szövegműveket, hiszen mindazok az érzések, gondolatok, amelyek megjelennek József Attila alkotásaiban, úgy érezzük, hogy mindannyiunkhoz, ill. mindannyiunkról szólnak. Az árvaságérzés, a bűntudat, az anya hiánya miatt érzett fájdalom, a szabadságvágy, a rend keresése, a szerelem gyötrő kínjai mind-mind gazdagítják e kiváló alkotónk írásművészetét. A diákok által választott alkotások is azt bizonyították, hogy a Szépség koldusa, a Nem én kiáltok, a Nincsen apám, sem anyám, a Külvárosi éj, a Nagyon fáj c. kötetek darabjai valódi gyöngyszemei a világirodalomnak.

A verseny két szekcióban zajlott idegen zsűritagok bevonásával: az egyik csoportban a gimnazisták és a szakközépiskolások, a másikban pedig az általános iskolás diákok mérték össze tudásukat.

Nagy örömmel töltött el bennünket, hogy a környékbeli települések iskoláiból is sokan vállalták, hogy részt vesznek ezen a megmérettetésen: Tolcsva (4 fő), Kenézlő (2 fő), Abaújszántó (4 fő), Tiszavasvári (2 fő), Tímár (1 fő), Bodrogkisfalud (1 fő), Tiszalúc (2 fő), Taktaharkány (2 fő). A felső tagozatos gyerekek magas színvonalú előadása meglehetősen nehéz helyzet elé állította a zsűri tagjait. Így három I. hely került kiosztásra: Kristóf Péter (Abaújszántó), Takács Zsuzsanna (Tiszalúc), Józsa Bettina (Tiszalúc). A II. helyen Veres Bálint (Tiszavasvári), a III. helyen Olasz Renátó (Tiszavasvári) végzett.

A középiskolások hasonlóan szép teljesítményt nyújtottak. E szekcióban az I. helyen Kaczvinszky Kitti végzett, a II. helyezett Benyus Erika, a III. helyezett Ferencz Gyula lett.

A megemlékezés-sorozat április 11-én folytatódott a Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola Aulájában, ahol Pomogáts Béla irodalomtörténész tartott előadást József Attila-képünk átalakulása címmel. A rendezvényre nagy számban ellátogattak a környékbeli települések általános és középiskoláinak tanárai is.

Április 12-én a Kollégiumban került sor a József Attila tiszteletére megrendezett szavalóverseny lebonyolítására. Ezen a napon a következő eredmények születtek: I. hely: Ferencz Gyula, II. hely: Benyus Erika, III. hely: Kovács Klaudia.

Az említett rendezvényekkel igyekeztünk méltóképpen tisztelegni a kiváló költőnk, József Attila születésének 100. évfordulója előtt. Örömmel töltött el bennünket, hogy sok lelkes fiatal diák vállalta a részvételt, és meggyőződhettünk róla, hogy őszinte tisztelettel ápolják a dicső költőnk emlékét.

Hornyák Ágnes
- szervező-