Nemzetközi összehasonlításban is példa értékű a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) az Európai Unió támogatásával „Tanító tér” (Az eredményes iskola és tanulásfejlesztés infrastrukturális feltételeinek meghatározása) címmel nagyszabású kutatást végzett. Ennek keretén belül oktatási-nevelési intézményeket elemeztek. Megvizsgálták a hazai iskolai infrastruktúrát abból a szempontból, hogy mennyire szolgálja az eredményes működést, a tanulásfejlesztést. A hazai és nemzetközi gyakorlatok összevetésével kidolgoztak egy minőségi kritériumrendszert és összeállítottak egy mintaprogram-csomagot is. A kutatás befejeződött, az eredményekről mind elektronikusan (tanitoter.ofi.hu), mind papír alapon is bárki tájékozódhat. („Ajánlások a minőségi iskolai infrastruktúra kialakításához”)
Nagy öröm számunkra, és igazán büszkék vagyunk rá, hogy a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium a „Kívül-belül jó iskola” mintaprogram-csomagban többször – hazai és nemzetközi összehasonlításban is a pozitív – mintaértékű – példák között szerepel. Több kép is bekerült iskolánkról a kötetbe. A mintaprogram-csomag bemutatja a tanulási környezetek minőségi kritériumait is. Erről igen szemléletesen egy naptár is összeállítottak „Tanító tér” címmel. Minden hónapnál egy-egy minőségi kritériumot mutatnak be szöveggel és képpel. Iskolánk itt négyszer is szerepel, tehát egy „negyedévet” a rólunk vett pozitív példával illusztrálnak (fizikai jólét; változatos térrendezés, olvasható környezet; az iskola ethosza; környezeti fenntarthatóság, közösségi központ, a helyi tudás őrzője). Jó érzés tudni, hogy bennünket a kívülről vizsgáló tudós szakemberek olyan mintaértékű intézménynek tekintenek, amelyik közvetlen módon is nevel. Nemcsak a tanulókat, de az összes dolgozónkat, sőt azt a települést, illetve településrészt is ahol elhelyezkedünk. Szemléletmódunkkal, eszközeinkkel jövőbe mutató, tanulásra és részvételre ösztönző közeget kínálunk. Ránk az egész közösség büszke lehet, minket minden felhasználó magáénak vallhat- ahová mindig jóleső érzés visszatérni.
Dr. Dankó József
szaktanár, ökoiskola projektvezető

no images were found

Betű méretezése
Kontraszt