12.évfolyam fakultáció

Tájékoztató és jelentkezés a fakultációs és emelt szintű csoportba
2018/2019-es tanévre
12.évfolyam

Szabadon választható tantárgyra, illetve emelt szintű oktatásra való jelentkezés

 A szabadon választható képzések lehetőségeit az intézményi óratervek rögzítik. A jelentkezéssel kapcsolatos szabályokat a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 14-15.§ határozza meg. Ezzel összefüggésben a legfontosabb előírások:

– Ha a tanulót – kérelmére – felvették a szabadon választott tanítási órára, az utolsó tanítási óra befejezéséig köteles azon részt venni. Erről a tényről a tanulót és a tizennyolc év alatti, továbbá a gondnokság alatt álló tanuló szülőjét írásban tájékoztatni kell.

– A szabadon választott tanórai foglalkozást az értékelés és a minősítés, a mulasztás, továbbá a magasabb évfolyamra lépés tekintetében úgy kell tekinteni, mint a kötelező tanítási órát.

– A tanulónak, vagy kiskorú tanuló esetén a szülőnek írásban kell bejelentenie, ha a tanuló a következő tanítási évben már nem kíván részt venni a szabadon választott tanítási órán, továbbá ha jelentkezni kíván a szabadon választott tanítási órára.

– Az iskola igazgatója minden év április 15-ig elkészíti és a fenntartó jóváhagyását követően, közzéteszi a tájékoztatót azokról a tantárgyakról, amelyekből a tanulók választhatnak, továbbá tájékoztatást ad továbbá az érettségi vizsgára történő felkészítés szintjéről is. A tájékoztatónak tartalmaznia kell, hogy a tantárgyat előreláthatóan melyik pedagógus fogja oktatni.

– A tanuló május 20-ig jelentheti be a tantárgy és a felkészülési szint megválasztásával kapcsolatos döntését. Az iskolának minden év május 20-ig fel kell mérnie, hogy a tanuló milyen szabadon választott tanítási órán.

– A tanuló a tanév során egy alkalommal az igazgató engedélyével módosíthatja választását. – Kiskorú tanuló esetén a tantárgyválasztás jogát a szülő gyakorolja. A szülő ezt a jogát attól az évtől kezdődően, amelyben gyermeke a tizennegyedik életévét eléri

– ha a gyermek nem cselekvőképtelen –, gyermekével közösen gyakorolja.

  1. § (1) Ha a tanulót – kérelmére – felvették a szabadon választott tanítási órára, a tanítási év végéig, vagy, ha a tanítási év vége előtt befejeződik, az utolsó tanítási óra befejezéséig köteles azon részt venni. Erről a tényről – a szabadon választott tanítási órára történő jelentkezés előtt – a tanulót és a tizennyolc év alatti, továbbá a gondnokság alatt álló tanuló (a továbbiakban a tizennyolc év alatti és a gondnokság alatt álló együtt: kiskorú tanuló) szülőjét írásban tájékoztatni kell.

(2) A szabadon választott tanórai foglalkozást az értékelés és a minősítés, a mulasztás, továbbá a magasabb évfolyamra lépés tekintetében úgy kell tekinteni, mint a kötelező tanítási órát. A tanulónak – kiskorú tanuló esetén a szülőnek – írásban nyilatkoznia kell arról, hogy a szabadon választott tanítási órákra történő jelentkezés jogkövetkezményeit tudomásul vette.

 

Iskolánkban alkalmazott egyedi szabályok:

– iskolánk biztosítja további közép- vagy emelt szintű érettségi felkészítés lehetőségét,

– rendkívüli esetben a választás módosítására szeptember 15-ig,

– az órarend ismeretében – van lehetőség. A módosítást az igazgató engedélyezheti, írásbeli kérelem alapján.

A kötelező érettségi tantárgyakon túl bizonyos tantárgyak esetében szükséges külön érettségi felkészítők működtetése.

Indokolt a felkészítés a 10. évfolyamon záruló, illetve gyakorlati kiegészítést feltételező tárgyak (pl. földrajz, informatika) vagy az alacsony óraszámú tárgyak (pl. ének-zene, vizuális kultúra) esetében. Az alábbi nem kötelező és szabadon választható tantárgyakból középszintű érettségi vizsgára történik felkészítés a megjelölt óraszámokban 12. évfolyamon legalább 6 fő jelentkezése esetén:

Középszintű érettségi vizsgára történik felkészítés földrajz, informatika, fizika, kémia, ének-zene, vizuális kultúra, gazdasági ismeretek, társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek( társadalomismeret), francia nyelv és  kínai haladó tantárgyakból. . Ezek az ún. fakultációs tárgyak (F), amelyek óraszáma heti 1 óra, a társadalomismeret, gazdasági ismeret kivételével, amelyek heti óraszáma 2.

Emelt szintű érettségire felkészítés 12. évfolyamon szervezünk a kétszintű érettségi vizsga emelt szintjére felkészítő órákat. A felkészítők tananyagának összeállításánál az emelt szintű érettségi követelményeket vettük figyelembe. Iskolánkban a következő tantárgyakból 12. évfolyamon az alap óraszámon felül heti két órában szervezünk emelt szintű érettségi vizsgára történő felkészítést:

Az emelt szintű oktatás (E) (biológia, magyar, matematika, fizika, informatika, kémia, történelem, angol, német és testnevelés) az emelt szintű érettségire készít fel, de nem kimeneti követelményük az emelt szintű érettségi.

 

Egy tanuló legfeljebb két tárgyat választhat.

Egy évig nem módosítható a választás, vagy csak nagyon indokolt esetben (legfeljebb egyszer), írásbeli kérelemre igazgatói engedély alapján.

Új fakultáció felvétele esetén a tanulónak különbözeti vizsgát kell tennie a megelőző szakasz tananyagából.

 

Jelentkezési lap

Összefoglaló táblázat (foglalkozás típusok, óraszámok és tervezett pedagógusok)

(Az órákat tartó pedagógusok nevei tájékoztató jellegűek! Ezek a tantárgyfelosztás során változhatnak.)

 

 

tárgy megnevezése Emelt szintű képzés Fakultáció (középszintű érettségire felkészítés)
indul-e heti óraszám tervezett pedagógus indul-e heti óraszám tervezett pedagógus
Biológia igen 2 Szénási Tibor nem
Magyar igen 2 Berziné Takács Ágnes nem
Matematika igen 2 Kunné H. Gyöngyi nem
Fizika igen 2 Olasz-Szabó Zsuzsanna igen  
Informatika igen 2 Agócs Miklós igen  
Kémia igen 2 Szénási Tibor igen  
Történelem igen 2 Tóth Attila nem
Angol igen 2 Májer Jánosné A. Otília nem
Német igen 2 Patakiné Litva  Boglárka nem
Testnevelés igen 2 Balogh Gáborné nem
Földrajz nem     igen 1 Vágner István
Ének-zene nem     igen 1 Máté Krisztina
Rajz és vizuális kultúra nem     igen 1 Majoros Cecília
Gazdasági ismeretek nem     igen 2 Tokajiné P. Bernadett
Társadalomismeret nem     igen 2 Dévaldné Orosz Beatrix
Francia nem     igen 1 Csáki Gabriella
Orosz nem     igen 1 Vida-Bényei Judit
Kínai kezdő nem     igen 1 Konfucius Intézet tanára
Kínai haladó nem     igen 1 Konfucius Intézet tanára