SZÖKŐÁR!
FOGADJ
ÖRÖKBE! vissza
A Magyar
Baptista Szeretetszolgálat évek óta üzemelteti
örökbefogadási programját, aminek
lényege, hogy bárki havi
háromezer forint
befizetésével jelképesen örökbefogadhat
egy
gyermeket a tetszése szerint kiválasztott
országból / Magyarországról
is! / .
Tizenkét hónapi folyamatos fizetés esetén
fotót, személyi
adatokat is kaphatnak arról,
akit támogatnak.
A december 26-i földrengés
által előidézett szökőár következtében
rengeteg ember, gyermek került létbizonytalanságba.
A katasztrófát
túlélőket most járvány
és éhinség is veszélyezteti.
Az ő
megsegítésükre számos felhívás
született, melyre példamutatóan
reagált
az ország és köztünk iskolánk is.
Nem
újkeletű dolog a segítségnyújtás
tanulóinktól ,hiszen rászoruló
társaikon
folyamatosan,a közelmúltban pedig az árvízkárosultakon
is
önzetlenül segítettek.
A katasztrófa
idején a Szeretetszolgálat tevékenységét
látva, a 9.A
osztály tanulói nagy
lelkesedéssel támogatókat és a programhoz
kapcsolódókat kerestek és találtak!
Így
a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és
Kollégium
nevelőtestülete és még négy
osztály / 0. évf.,9.A,10.D,11.B /
jelképesen
örökbefogadott egy-egy gyermeket osztályfőnökeikkel
az
élen. Öt 'gyermekünk' van tehát,
akikről mi gondoskodunk!
Örülünk, hogy segíthetünk
és kérjük, segítsenek/ segítsetek
Önök/ Ti
is, ha lehetséges!
/Bővebb
információ: info@fogadjorokbe.hu
/
Makó Balázsné
a 9.A osztály
osztályfőnöke