Pályaorientációs nap a TFG-ben

P11707142019. január 14-én második alkalommal került sor a Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakgimnáziumában pályaorientációs nap megtartására. A 2018/2019-es tanév rendjéről szóló rendelet szerint az iskolák a rendelkezésükre álló tanítás nélküli munkanapok közül egyet kizárólag pályaorientációs célra használhatnak fel. A pályaorientációs napok, programok célja az, hogy segítsék a diákokat a továbbtanulásukat, illetve karrierválasztásukat érintő döntések tudatos átgondolásában, meghozatalában, és bemutassák nekik, hogy merre érdemes elindulniuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre ezeken a területeken. Iskolánk vezetése és nevelőtestülete mindig is fontos feladatának tekintette, hogy a diákokkal és szüleikkel együttműködve útmutatást adjon a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára. Felismertük, hogy ez nem lehet egyszeri döntés, akkor lesznek sikeresek tanulóink, ha kilencedikes koruktól kezdve foglalkozunk ezzel a kérdéssel, segítjük önismeretük fejlesztését, saját képességeik, erősségeik feltérképezését, fejlesztjük kommunikációs képességüket, megismertetjük velük a különféle szakmákat, munkaköröket, felsőoktatási intézményeket, ellátjuk őket pályaismerettel és a munkaerőpiac időszerű helyzetére vonatkozó információkkal.

Már októberben megkezdtük az előkészületeit ennek a nagyszabású rendezvénynek. Úgy építettük fel a programokat, hogy gimnáziumi és szakképzésben tanuló diákjaink is hasznos ismeretekkel gazdagodjanak. Pataki Zsolt gyakorlati oktatásvezető felvette a kapcsolatot azokkal a képzési profiljainkhoz kötődő cégekkel, vállalatokkal, melyek szervezeteik bemutatásával hozzájárulhattak a diákok pályaorientációjához. Ellátogattak hozzánk az Aggteleki Nemzeti Park, a BorsodChem Zrt és a Magyar Posta Zrt , a 112 Segélyhívó Központ vezetői és munkatársai , ismertették feladataikat, a betöltendő munkaköröket és az ezekkel kapcsolatos elvárásokat, karrier lehetőségeket.

9-10. évfolyamos gimnáziumi tanulók a B-A-Z Megyei Pedagógiai Szakszolgálat munkatársainak segítségével fakultációválasztást és pályaválasztási döntést elősegítő tréningen vettek részt. Iskolai védőnőnk kommunikáció és testbeszéd címmel tartott foglalkozást az alsóbb évfolyamon tanulóknak. Rendészet ágazatba járó diákjaink bűnmegelőzési előadást hallhattak.

Nagy érdeklődés fogadta a B-A-Z Megyei Kormányhivatal Tokaji Járási Hivatalának Foglalkoztatási Osztályáról érkező szakemberek előadásait is.

,,Öregdiákjaink” és kollégáink is szívesen vállalták, hogy mesélnek saját életpályájuk alakulásáról, továbbtanulásukról, foglalkozásukról. A Pethő Intézet konduktora a pedagógia ágazatban tanulókkal osztotta meg tapasztalatait nehéz, de nagyon szép hivatásáról.

Nevelőtestületünk szakértő tagjai szívesen vállalták a konfliktuskezelésről, a célkitűzésekről interaktív foglalkozások megtartását.

A 11-12. évfolyam és az OKJ képzések tanulóinak bemutatkozott az Országos Diákhitel Központ és számos felsőoktatási intézmény, melyek képviselőivel többéves hagyományra tekint vissza együttműködésünk. Iskolánk rendkívül fontosnak tartja, hogy a továbbtanulás előtt álló diákoknak ne kelljen messzire utazniuk az egyetemek képzési szerkezetére, a felvételi menetére, az államilag finanszírozott félévekre, ösztöndíj lehetőségekre vonatkozó tájékoztatás megszerzése érdekében. Így az érettségi vizsga előtt álló tanulóink, valamint a szakképzésben részt vevők és a 11. osztályosok több helyszínen nyerhettek betekintést a felsőoktatási képzésekbe, az ott folyó munkába. A diákok továbbtanulási irányuknak és érdeklődésüknek megfelelően hallgathattak előadásokat, s tehettek fel őket foglalkoztató kérdéseket tanszékvezetőknek, egyetemi és főiskolai oktatóknak és a felsőoktatásban tanuló diákoknak is. A kínálat rendkívül széles volt, ellátogatott hozzánk a Miskolci Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem Egerben, Sárospatakon és Gyöngyösön működő campusainak képviselete. Ebben az évben először a Budapesti Műszaki Egyetem is bemutatkozott nálunk, ezzel is növelve a nap színvonalát. Jelentős érdeklődés kísérte a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának felvételi tájékoztatóját és bemutatóját is.

Összességében nagyon eredményes volt a nyílt napunk, a meghívottak és iskolánk diákjai is hasznosnak tartották az előadásokat, foglalkozásokat, tréningeket. Nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett a résztvevők részéről. A következő tanévben bővíteni szeretnénk ezt a napot pályaorientációs hét tervezésében gondolkodva.

Dévaldné Orosz Beatrix
igazgatóhelyettes, a program koordinátora, felelőse

Hozzászólások lezárva.