A Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Ferenc Technikum, Szakgimnázium és Gimnáziumban kiemelt feladatunknak tekintjük tanulóink felkészítését a pályaválasztásra, az életpályaépítésre. A pályaorientációs programjaink célja az, hogy segítsék a diákokat a továbbtanulásukat, illetve karrierválasztásukat érintő döntések tudatos átgondolásában, meghozatalában, és megismertessék velük, merre érdemes elindulniuk, milyen lehetőségek állnak a rendelkezésükre.

A 2022. január 10-én megtartott pályaorientációs rendezvényen a 11. és 12. évfolyamos, valamint az érettségi utáni szakképzésre járó diákjaink vettek részt. Arra törekedtünk, hogy a meghívott felsőoktatási intézményeken kívül a munka világából is eljöjjenek olyan piaci szereplők, akik hasznos információkkal tudnak szolgálni azok számára, akik az érettségi, illetve a szakmai vizsgájuk után ezen a területen szeretnék kipróbálni magukat.

Ellátogattak hozzánk az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Miskolci és Tokaji Szakmérnökségének szakemberei. Tartalmasan és szemléletesen mutatták be a vállalat szervezeti felépítését, történetét, tevékenységét, a munkavállalói adataik alakulását.

A BorsodChem által egy igazi, multinacionális cég humánpolitikai gondolkodásmódjáról, karrierútvonalairól, lehetőségeiről kaptak tartalmas képet a hallgatók.

Nagy érdeklődés fogadta a B-A-Z Megyei Kormányhivatal Tokaji Járási Hivatalának Foglalkoztatási Osztályáról érkező szakemberek előadását, akik bemutatták a hazai munkaerőpiaci viszonyokat, érintették az álláskeresés folyamatát, és ehhez kapcsolódóan az önismeret és a szakmaismeret fontosságát, majd válaszoltak az Ifjúsági Garancia rendszerbe való bekapcsolódással és a munkaerőpiaci támogatásokkal kapcsolatos kérdésekre.

A diákok továbbtanulási irányuknak megfelelően hallgathattak előadásokat, s tehettek fel  kérdéseket tanszékvezetőknek, egyetemi oktatóknak és hallgatóknak egyaránt. Sokszínű volt a kínálat, eljöttek hozzánk a felsőoktatási intézmények is, melyeknek képviselőivel az együttműködésünk többéves hagyományra tekint vissza. Iskolánk rendkívül fontosnak tartja, hogy a továbbtanulás előtt álló diákoknak ne kelljen messzire utazniuk, így az érettségi vizsgára készülő tanulóink, valamint a szakképzésben résztvevő fiatalok, és a 11. osztályosok több helyszínen nyerhettek betekintést a felsőoktatási képzésekbe, az ott folyó munkába.

Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy ellátogattak hozzánk a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, és a Tokaj-Hegyalja Egyetem képviselői is.

Kimagasló érdeklődés kísérte a Miskolci Rendvédelmi Technikum felvételi tájékoztatóját, valamint az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 4. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön, a Szerencsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság, és a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet képviselőinek színvonalas, tartalmas előadását.

Összességében eredményes és a tanulóink számára hasznos rendezvényt sikerült megvalósítanunk. A következő tanévben szeretnénk kibővíteni a meghívott intézmények, gazdálkodó szervezetek körét.

       Dévaldné Orosz Beatrix                                                           Pataki Zsolt

            igazgatóhelyettes                                      szakmai oktatásért felelős igazgatóhelyettes

Betű méretezése
Kontraszt