NTP-SZTG-16-0053

Szakmai tehetséggondozás az NTP-SZTG-16-0053 pályázat keretében

A természettudományos tehetséggondozás területén a 2016/2017-es tanév iskolánkban „a talaj éve” volt. 2017. május 08-án és 09-én 2 napos terepgyakorlat keretin belül ismerkedett meg 10 fő tanuló ennek a természeti erőforrásnak többféle aspektusával, míg a 2017. május 11-én Tokaj-Hegyalja főbb talajképző alapkőzeteivel, azok bányászatával, a geológiai ismeretekkel gazdagodtak a diákok.

Május 08-án hétfőn a Gyöngyössolymoson található Cserkő-bánya adta szakmai állomásunk fő helyszínét, ahol a kő útját a „keletkezéstől” a végső felhasználási állapotáig követhettük végig. Ugyanakkor sokféle ásvánnyal is találkozhattak diákjaink, a bányatúra igazi kőzet és ásványgyűjtő kirándulásnak bizonyult. Ugyan a legnagyobb sárgaopál azért kifogott rajtuk is, de mindenki tömött zsebekkel szállt fel a buszra, amivel az Atkár határában található földtani tanösvény irányába folytattuk utunkat. A tanösvény megtalálásához a geocaching tudásunkat is latba vetettük, hiszen a tanösvény az igen ritka, periglaciális talajszelvény bemutatására épült meg a határban.

Másnap, május 09-én az Ipolytarnóci Ősmaradványok bemutatóhelyre utaztunk, ahol a közel 3 órás szakmai vezetés során megismerkedhettünk a miocén korban egykoron kitört vulkáni hamuban megszilárdult állatok lábnyomaival, és mind bemutató formájában, fedett épületekben, mind magában a természetben egy egykori patakparti feltáródás során felszínre került megkövesedett fákkal ismerkedhettünk meg. Elképedve néztük az egykoron majd 100 méter (majdnem 3 db 10 emeletes ház egymás tetején…) magas, megkövesedett fa maradványait, mert hát sajnos az évszázadok alatt mind fenőkőnek, mind sírkőnek előszeretettel hordták a környékbeliek. A legnagyobb élményt a 4D-s mozi adta, ahol mind a +D-s film vetítése, mind a hang, a szélhatások, és mind a szék mozgásai igen hatásossá tették az egykori ragadozók „támadásait”. Igazi élménytanulásban volt részünk. A 2 napos utunk zárásaként a Mátra múzeum szakkiállításait tekintettük meg Gyöngyösön, igazán élménydús és látványos bemutatók segítségével.

2017. május 11.-én 1 napos hegyaljai körút keretében a pályázatunk szakmai partnere, a Colas Északkő Kft. bodrogkeresztúri, illetve tállyai bányáit látogattuk meg. A méretek lenyűgözőek voltak, a geológia csodáival pedig testközelből ismerkedhettünk meg. Nagyon nagy élmény volt ott állni egy olyan szénmező tetején, amelyet egykoron (mintegy 5-6 millió évvel ezelőtt) a kiömlő láva kifordított a helyéről, becsomagolta egy „lencsébe”, majd az utóvulkáni hatások eredményeként szilícium-oxiddal olyan mértékben átitatódott, hogy gyakorlatilag lehetetlen meggyújtani. „Üveg-szén”, mondogatták a diákok. A 2 bánya látogatása között útba ejtettük azt a kísérleti szőlőültetvényt, ahol Rózsa Inez biológia tagozatos diákunk családi gazdaságában a Colas-Északkő támogatásával egy olyan vizsgálatot szeretnénk elvégezni, amelynek során fény derülhet arra, hogy a riolittufa milyen mértékben járul hozzá az erózió mérsékléséhez, a termés javításához.

Utunkat az Aranyosi völgyben folytattuk, ahol az erdővel és a barna erdőtalajjal ismertette meg Dr. Dankó József egykori kollégánk a kis tehetségeket. Teljesen más érzés megfogni, megmorzsolni, megszagolni, egyszerűen „érezni”, mint egy ppt-n, a tanterem falain belül ismerkedni vele.

A 3 nap olyan testközeli élményekkel, tapasztalatokkal ruházta fel a kis tehetségeinket, amely a pályázati támogatás nélkül igen nehezen valósulhatott volna meg. Szeretnénk megköszönni a támogatást az Emberi Erőforrás Minisztériumnak, valamit kollégáink segítségét a szakmai programunk megvalósításának biztosításában.

Tokaj, 2017. május 15.

Fakla Ida, Dr. Dankó József és Pataki Zsolt
szakmai megvalósítók