Rákóczi Emlékverseny

IMG_22952019.február 21-én került megrendezésre az előző évek hagyományait folytatva a Rákóczi Emlékverseny a Tokaji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola aulájában. A versenyen 3 fős csapatokban a környező települések közép- és általános iskolás diákjai mellett a felvidéki és a kárpátaljai magyar testvériskolák diákjai vettek részt. A történelem verseny célja a Rákóczi szabadságharc időszakának megismerése mellett a diákok történelmi ismereteinek bővítésén túl a kreativitásuk, az informatikai eszközök konstruktív alkalmazása és az önálló kutatómunkára nevelés volt.

A SzSzC Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakgimnáziuma három csapattal képviseltette magát a 9. A nyelvi tagozatos osztályból. Diákjaink nagy izgalommal készítették el a verseny előzetes feladatát, egy kétperces kisfilmet a Rákóczi szabadságharcról. A csapatok a versenyen változatos feladatokban mérhették össze tudásukat: festmény és idézet felismerés, teszt, topográfia. A tantárgyi ismeretek mellett az activity részben kommunikációs készség és kreativitás is szükséges volt a sikeres eredményhez.

A jó hangulatú versenyt az eredményhirdetés koronázta meg. Intézményünk tanulói nagyon szép eredménnyel végeztek a középiskolai kategóriában: 2. helyen Lánczi Szabolcs, Dévald Áron és Szabó Richárd, 3. helyen Braun Dorina, Porubszki Zsuzsanna és Petróczi Fruzsina, 4. helyen Molnár Dóra, Bartus Nóra, Teleki Áron.

Agócs-Jáger Erika
Felkészítőtanár, történelem szakos tanár

Hozzászólások lezárva.