2013. november 23-án 19. alkalommal került megrendezésre a Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium jótékonysági bálja.
A hagyománnyá vált rendezvény kezdeményezője egykori Szülői Szervezetünk elnöke, Somogyi László volt. A cél minden évben a nevelés-oktatás feltételeinek javítása, a tanulók jutalmazásának elősegítése, az ehhez szükséges anyagi kondíciók megteremtése volt. A stafétát az elmúlt közel két évtizedben hat szülői szervezeti elnök és szülői közösség vette át, valamennyien lelkes támogatói iskolánknak, kezdeményezéseinknek.
Komoly tervező és szervező munka eredményeként állt össze az idei bál teljes programja. A sikert garantálta az érdeklődők sokasága, nevelőtestületünk, dolgozóink együttműködése, és legfőképp a szülők áldozatos munkája, melynek következtében soha nem látott mennyiségű tombolatárgy-, gyümölcs-, nyersanyag-felajánlást kapott intézményünk. Rekordot döntött a résztvevők száma is; 273 vendég jelezte részvételi szándékát és tisztelte meg rendezvényünket.
A jó hangulat megteremtéséhez hozzájárult a bőséges és nagyon finom vacsora, amit Kassai Zoltán és Bárány Józsefné szakácsoknak és kollégáiknak köszönhettünk. A jókedv megteremtését szolgálta Polacskó Péter büfészolgáltatása, valamint iskolánk tanárai és diákönkormányzata által szervezett tea- és kávéház, ahol a megszokott ízek mellett tea és kávé különlegességekkel várták az érdeklődőket. Természetesen nem maradt el a szórakoztató, táncra csábító zene sem, amit a Szekund zenekar biztosított.
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani azoknak a szülőknek, vállalkozóknak, támogatóknak, akik adományaikkal segítették bálunk sikeres megrendezését.
Köszönettel tartozom valamennyi kollégámnak a több hetes segítő munkáért, a 26 báli munkát hajnalig segítő diákunknak lelkesedésükért, kitartásukért. Külön köszönöm Dévaldné Orosz Beatrix igazgatóhelyettesnek fáradhatatlanságát, áldozatos, körültekintő munkáját, amivel megalapozta jótékonysági bálunk sikerét.

Molnárné Tóth Erika
igazgató

Támogatóink voltak:

,,Elizer” játék-ajándék-Popikné Suller ErikaFiákné Szabó IlonaLeskó Ferenc és nejeSULLER T Kft.
Antóni ZoltánFodrászkellék Bolt SzerencsLosonczi DávidSuller Tivadar
Ászok BorházFöldesi IstvánLotti Divat - Keller Istvánné ZsuzsaSütő Attila
Asztalos családFöldesi József és Földesiné Noviczki RózsaLukács TündeSzabó Kitti
Bakó NóraGál BoglárkaMaczali IstvánSzabó Margit
Balatoni SzimonettaGazdag Sándor és Gazdag IldikóMaczaliné Dienes ZsuzsannaSzabó Tamás ZS + Z Service Kft.
Bancsók ZsoltGottfried PéterMakó Balázs és Makó BalázsnéSzalai Brigitta
Bártfainé Varga GyörgyiGuth László vállalkozóMészáros KrisztinaSzász Simon és neje
Becskeházi SzabinaGyarmati BlankaMihalik-Máté KrisztinaSzegedi Imréné
Béli ZoltánGyüre LiliMoliépSzegedi Tibor
Berzi JózsefHajdu EszterMolnár JánosSzilágyi Szilvia
Best 100 üzletlánc, RakamazHalra Bor ÉtteremMolnár ZsoltSzloboda Béla
Bodnár FlóraHárom Rózsa Tokaji Kávépörkölő ManufaktúraMozgi JánosSzlobodáné Tóth Tímea
Bodnár KatalinHelgert GrétaNagy Antalné HalboltSzűcs Ferenc és Szűcsné Molnár Mónika
Bodrog-Bau Bt.Helgert ZoltánNagy BalázsSzűcs László
Borbély ImreHéri TiborNagy BiankaTakács Ádám
Böszörményi PatrikHochrek KrisztinaNagy CsabaTakács Éva
Buchla ÁdámHornyák BarbaraNagy KárolyTakács Tibor és Takácsné Vasvári Anikó
Bűdi BenceHornyákné Bújdosó NoémiNagy SándorTamás Éva
Bűdi GabriellaHorváth JánosNagyné Erdei ÁgnesTamás Timót László
Csábi ViktorHorváth LillaNyakas GrétaTán Ferenc
Csatlós ZoltánHorváth SándorNyírzem Zrt.Tapasztó István
Cseh KatalinHreskó LászlóOláh DánielTímári Virágbolt
Cseh MátyásHubicsák MárkOlasz-Szabó Anna és SáraTokaji Édességbolt – Ducsai Jánosné
Cseh ZoltánHudák NoémiOreskó ÁkosTokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium iskolai büfé
Csekő DávidJuhász GáborPál BiankaTokaji Tankerület
Csikai ÁgnesJuhász ZsófiaPalsics JánosToldi Fogadó
Dargó Ferenc és nejeKántor FerencnéPályi ReginaToma Ákos
Dévald IstvánKazsimér JózsefnéPásztor Húsbolt RakamazTóth Boglárka
Dóka JánosKazsimér PatrikPásztor Imre és Pásztorné Polyák MariannaTóth Mihály és neje
Dombi Sámuel Egészségügyi Központ TokajKelet-Gabona Impex Kft.Patvaros NikolettTóth Miklós
Dorogi KiaraKerekes BeatrixPéterné Ferencz ZsuzsannaTóth Nóra
Dr. Dankó JózsefKéri EditPetró TamásTóth Vanessza
Dr. Dankóné Patkó KornéliaKiss ZoltánPetrusovics MátéTörök Bianka
Dr. Kis Imre – Máltai SzeretetszolgálatKlima VanesszaPirint FanniTurcsik Bence
Dr. Mátyás JánosKmetz Tamás és Kmetzné Tóth BrigittaPolyák LeaTuróczi István
Dr. Zakuczki TündeKobzos IstvánPóta ÍriszVadas Lászlóné
Dr.Gulyás GáborKohári DávidPózer Csaba vállalkozóVass Etelka
Dvorszki GyörgynéKoleszár DávidPózer TamásVeisz Istvánné Rakamaz
Dvorszki LillaKomjáthy RóbertRabóczki RékaVeres Anett
Előre Vízisport KFTKornis és fiai Kft., pékség RakamazRácz BalázsVevőcentrum - Beregi Barnabás
Éltető DaniellaKornis Tibor RakamazRasi BalázsVízkeleti Fanni
Erdei Rita Enikő SzerencsKosárkóné Kovács AndreaRektor TiborWassermann Ékszer
Erdőfénye Kastély SzállóKovács BiankaRobi-Husi Kft. - RakamazZelenák Eszter
Erzsébet Királyné Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Szakiskola RakamazKovács RóbertRudi RékaZelenák Imréné
Fabu SándorKovács VivienSandra Nautica Hajózási Kft.Zempléni Renáta
Fáma Bútorbolt RakamazKovácsné Kiss KatalinSchmid Péter
Farkas AndreaKrecz TamásSiku Lóránt
Farkas AttilaKrucsai ZsófiaSilver-Denmark-Andrássyné Tokaji Andrea- Ékszer Szerencs
Farkas ErnőKunné Gaszper JuditSimon Emese
Farkas LillaLady Line RakamazSotkó Zsófia
Ferencz AttilaLánczi SándorSU &RU BT

Betű méretezése
Kontraszt