vissza

Sátor-kör


A név csalfa, ugyanis ahol az alatta értendő csoportosulás létre szokott jönni – elvégre ma már szokásról beszélhetünk – az a Tokaji Ferenc Gimnázium biológia előadója, ez pedig négyzet alaprajzú – nem pedig O –, és lévén, hogy fedett helyiségről van szó, sátorokra sincs szükség. Hát akkor honnan ez az elnevezés? A „kör”-be még bele lehet magyarázni egy időről-időre összegyűlő csoportot, de a sátorral már gondban lehetünk. Egy bizonyos értelmező szótárban a „sátor” szó alatt többek között a következő magyarázatot találjuk: „Lombos ágakból készített ideiglenes kunyhó.”. Hát igen. Talán megalapítónk szellemes kis hasonlatokat rejtett el a névben. A „lombos ágak” a természetszerűségre, a „kunyhó” pedig a menedékre utalhat. Innen már tényleg nincs messze a megoldás – talán egy kissé erőltetett –, amellyel le is írhatjuk tevékenységi körünket.

De „nem tágítom tovább a kört”: minden hónapban összeverődik egy előadónyi diák, és a már említett helyen – a TFG biológia előadójában – minden alkalommal egy-egy igen-igen színvonalas előadást hallgatunk meg a Tokaji Természetvédelmi Egyesület (TOTEM) és a TFG Biológia Munkaközösségének jóvoltából. A témában mindig a természetismeretre, -járásra és -védelemre szorítkozunk. És ahogy mondom: a „lombos ágak” utalnak a természetszerűségre, a „kunyhó” pedig egyfajta színes menedékre, ahová rohanó világunk szürke hétköznapjai elől menekülünk megpihenni.

Az előző tanév tárlata rendkívül változatos volt. Előadásokat hallhattunk a Tokaj környéki fecske és gólya állományról, vidrákról, a Zempléni Tájvédelmi Körzetről és megannyi külföldi tájon barangoló bakancsosok kalandjairól, például egy tűz-földi kenutúra esetéről. Már az idén is sor került egy Itáliába, a vulkánok vidékére elkalauzoló elbeszélésre Góg Tibor és bájos felesége jóvoltából, sor került „Négy égtáj, négy évszak” címmel a tokaji táj értékeinek bemutatására személyesen Zsólyomi Tamás előadásában. Decemberben folytatódott a sorozat Őrsy Péter „Égretörő csúcsok”, a Dolomitokba, valamint a Magas-Tátrába kalauzoló előadásával, majd Jerkovich Gergely tartott előadást „Északi kalandjaink” címmel, amiben a lelkes környezetvédő és utazó Finnország és Svédország zord, de igen szép tájaira kalauzolta el a lelkes hallgatóközönséget.

Számomra az idei előadássorozatra a koronát azonban Kocsis Tibor „Új Eldorádó” című filmbemutatója tette fel. Lelkesítő, és egyben elszomorító példát mutatott, hogy egy kanadai cég miként képes gazdasági eszközökkel térdre kényszeríteni egy ősi közösséget.


A fentiekkel még nem ért véget a Sátor-kör népszerű előadássorozata, amint lehetőségünk adódik és sikerül előadókat megnyerni arra, hogy iskolánkban adják elő kalandjaikat, elméleteiket, ezen honlapon és természetesen plakátok útján feltétlenül értesítjük a hallgatóközönséget az előadások pontos időpontjáról.


Soron következő előadások:

- Szegedi Zsolt:„Gólyáinkról feketén fehéren” március 30. 16.00

- Zsólyomi Tamás: „Vörös tengeri búvárparadicsom, Egyiptom alulról”

- dr. Mátyás Ernő: „Tokaj és Mád környékének geologiája”

- Nagy Károly: „Mindennapi madaraink monitoringja”

- dr. Dobány Zoltán: „Klímaváltozások”


Az előadások helyszíne: Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Biológia előadó

Izgatottan várjuk a folytatást!


Pataki Zsolt
Kollégiumvezető


A TFG diákjainak nevében:
Takács Attila