|
|
TANULMÁNYI SIKEREKBEN GAZDAG A TOKAJI FERENC GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
Iskolánk tanulói – hagyományainkhoz híven – a 2004/2005-ös tanévben is számos megmérettetésen vettek részt. Több mint 200 diák vállalta, hogy összeméri a tudását társaival.
Az alsóbb évesek is bátran jelentkeztek, és a tapasztalatszerzés mellett szép sikereket értek el ők is: Rajzpályázat: Rostás Erzsébet – 1. hely, Kulisz Zsófia – 3. hely /felkészítő tanár: Andrássy Judit/, XI. Természet Világa tudományos ismeretterjesztő folyóirat 2004. évi Természet-Tudomány – Diákpályázat – Biodiverzitás kategória: Takács Attila – 1. hely /felkészítő tanár: Pataki Zsolt/
A felsőbb éves diákok már nagyobb tapasztalattal vágtak neki az idei évnek. A következő versenyek megyei fordulóiba bejutottak: Fizika OKTV: Tóth Fanni /felkészítő tanárok: Szabolcsné Pásztor Mária, Tóthné Melinda, Tóth Ferenc II./, Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny: Molnár Tamás, Szőgyényi Loretta /felkészítő tanárok: Kiss Gyöngyi, Dolgos Istvánné/, Édes Anyanyelvünk: Zádeczky Hajnalka /felkészítő tanár: Dr. Jánosné Petruska Magdolna/, Biológia OKTV: Tóth Fanni, Majoros Krisztián /felkészítő tanárok: Fakla Ida, Szénási Tibor/
A megyei fordulókon kiváló eredményt elért tanulóink, akik egyben az országos döntőbe jutottak: Gordiusz Matematikai Verseny: Tóth Kitti – 1. hely, Tóth Fanni – 1. hely /felkészítő tanár: Kunné Hubai Gyöngyi, Tóth Ferenc, Szabolcsné Pásztor Mária /, Szép Magyar Beszéd: Pór Ádám – 3. hely /felkészítő tanárok: Dr. Dankóné Patkó Kornélia, Dr. Jánosné Petruska Magdolna/
Az országos döntőbe bejutott tanulóink továbbá: Oktatási Alapismeretek OKTV: Tóth Szabina, Juhász Renáta, Sándor Edit /felkészítő tanár: Molnárné Tóth Erika, Hornyák Ágnes/, Arany Dániel Matematikai Verseny: Tóth Kitti /felkészítő tanár: Hunné Hubai Gyöngyi/, Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny: Takács Attila /felkészítő tanár: Bukovics Ágnes, Gajdos Gabriella/
A nyelvi megmérettetéseken való részvétel is jelentősen motiválta diákjainkat: MIOK József Nádor Szakképző Iskola Ausztriai Honismereti Verseny (német nyelv) – csoportos – IV. hely /felkészítő tanár: Makó Balázs/, Egyesült Államok Honismereti Verseny – csoportos /felkészítő tanár: Horváthné Bócsi Ildikó, Négyesiné Fenyvesi Magdolna/, Drámafesztivál (angol nyelv) – Solymár /felkészítő tanár: Májer Jánosné Arday Otília/
A vizsgarendszer újszerűsége miatt még nagyobb az érdeklődés ebben a tanévben a nyelvvizsga iránt, hiszen 2005. december 31-ig a „C” típusú, középfokú nyelvvizsgával ki lehet váltani a nyelvi érettségit, sőt emelt szintű érettséginek felel meg. Dicséretes dolog, hogy a tizenkettedikesen kívül 13 alsó éves, közülük három kilencedikes tud előrehozott érettségi vizsgára jelentkezni a sikeres nyelvvizsgája alapján már a május-júniusi időszakban, és az októberi vizsgákra még kb. tíz fő jut el. A 12. évfolyamosok közül az éven heten tettek sikeres nyelvvizsgát.
A diákok és a felkészítő tanárok versenyeken való eredményes részvételéért a tantestület nevében ezúton gratulálok, további sok sikert, eredményes munkát kívánok!
Hornyák Ágnes
osztályfőnök - 9. D